Új aszfaltréteget kap Abaújszántón a Pere felé vezető makadámút. A település polgármestere híradónknak elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Borsod-Abaúj-Megyei Igazgatóságával kialakított jó kapcsolatnak valamint az önkormányzat folyamatos fejlesztési elképzeléseinek köszönhetően a település több területén is sikerült belterületi útszakaszokat felújítani. Ez a mostani pedig kiemelten fontos volt az itt élőknek.
Ajánljuk
Ismét rangos versenyeredménnyel tértek haza a sátoraljaújhelyi közgazdasági technikum tanulói
A sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium három fiatalja vett részt az egri Eszterházy …