Ünnepélyes keretek között felavatták Sárospatakon a Pataki diák szobrát. Az élethű nagyságú alkotás Borsi Antal és felesége keze munkája nyomán született meg. A szobor létrejötte a Város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap és a Sárospataki Református Kollégium Alapítványa közös támogatásával valósulhatott meg. Ezzel együtt, a rendezvény keretében Sárospatak város polgármestere, bejelentette, hogy a belvárosban ezentúl elérhető a nyílt wifi is. Ezzel a település belépett az intelligens városok sorába.
Ajánljuk
Az elsősegélynyújtás népszerűsítésében végzett munkáját ismerték el Mészáros Csaba iskolaigazgatónak
A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége elismerő oklevélben részesítette Mészáros Csabát a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református …