Az önkormányzatok is alapító tagjai lehetnek az új típusú szociális szövetkezeteknek, ami jelentős garanciát nyújthat a talpon maradásukhoz – hangzott el azon a workshopon, amelyet a Türr István Képző és Kutató Intézet szervezett Erdőbényén. A településvezetők tájékoztatást kaphattak arról is, hogyan változik a közfoglalkoztatás, és hogyan lehet a START munkaprogramot …
Olvass tovább »Felújítják a régi rendelőintézetet Sárospatakon
A rendelőintézet régi épületének rekonstrukciójára 130 millió forintos támogatást nyert Sárospatak. Ezzel az új járó beteg szakellátó mellett, az 1974-ben épült ingatlan is modern külsőt, megújult belsőt nyer el. Sárospatak polgármestere elmondta, hogy a két kocsi állásos mentőállomás beruházása is már folyamatban van.
Olvass tovább »Beregszász emléktábláját avatták fel a 100. Országzászló talapzatán
38 helyet most már 39 elcsatolt magyar településnek állít emléket a Szár-hegyen található Magyar Kálvária emlékmű. A 100. Országzászló talapzatán helyezték el Beregszász emléktábláját, melyen a város címere és egy Dsida Jenő idézete van.
Olvass tovább »Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz sátoraljaújhelyi elnöke
Több mint másfél milliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezik a városba, ennek gazdaságélénkítő hatása már most is érezhető. Reagált a helyi baloldal felvetésére a Fidesz sátoraljaújhelyi elnöke. A jobboldali politikus és a város polgármester szerint az ország szocialista kormányainak hibás döntéseinek hatásai gyűrűztek be Sátoraljaújhelyre.
Olvass tovább »Sajtótájékoztatót tartott az MSZP Sátoraljaújhelyi Szervezete
Az MSZP Kelet-Magyarország Programjának megoldási javaslatit kínálta fel a sátoraljaújhelyi MSZP elnöke Szabó János arra a problémára, amelyet tegnapi sajtótájékoztatóján vetett fel. A baloldali politikus szerint „kiüresedik” a város, a sétáló utcán az üzletek, és az emberek zsebei. A MSZP helyi elnöke szerint van alternatívájuk erre a problémára.
Olvass tovább »Január 20-áig lehet nyilatkozni az ingyenes készpénzfelvételről
December elsejétől lehet nyilatkozni a bankoknál a februártól igénybe vehető havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről. A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely tartalmazza, milyen adatokat kell megadni a formanyomtatványon. Ezt január 20-áig kell eljuttatni a bankoknak. Az ingyenes készpénzfelvételre azok is jogosultak lesznek, akiknek nincs bankkártyájuk. Ők 2014 végéig a …
Olvass tovább »Az új közművelődési koncepció tervezetét mutatták be a sárospataki Humán Bizottságnak
Az új közművelődési koncepció jelenlegi állásáról szóló beszámoló volt az egyik legfontosabb napirendi pont a humán bizottság ülésén Sárospatakon. A bizottság elnöke elmondta, hogy várhatóan a Magyar Kultúra napjára a városnak új közművelődési koncepciója lesz. Másik fontos napirendként a tankerületek igazgatójának éves beszámolóját hallgatták meg a tagok.
Olvass tovább »Jól haladnak a felújítási munkák a hercegkúti Gombos-hegyi és a Kőporosi pincesoron
Az idegenforgalom és a minőségi borturizmus miatt is szorgalmazták a hercegkúti pincesorok felújítását a faluban élők. Ezt egy határon átnyúló Európai Uniós pályázat keretén belül sikerült megvalósítania a községnek. A Gombos-hegyi pincesoron a munkálatokkal még idén végeznek, a Kőporosi pincesornál jövőre kezdik majd a felújítást, renoválást.
Olvass tovább »Az alternatív gyógyászatról tartottak előadást Sárospatakon
Egyre fontosabb a hazai lakosság számára az egészségmegőrzés, az egészséges életmód. Sárospatakon az alternatív gyógyászatról már nem először hallhattak előadást az érdeklődők. Ezúttal Kovács – Magyar András, a világhírű gyógyító módszereivel és az elmúlt években kifejlesztett egyedi eszközeivel találkozhattak az új élmények, megoldások kedvelői. Az előadás témája, a lelki problémák …
Olvass tovább »Szent Cecília énekverseny Sátoraljaújhelyen
A szent zene védőszentjének napján szervezett énekversenyt az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola. A Szent Cecília énekverseny sok éve hagyomány már az intézményben. A versenyzők Egertől-Göncig számos nem csak katolikus fenntartású általános iskolákból érkeztek.
Olvass tovább »