Utolsó fázisához érkezett a Tokaji Ferenc utca járdájának felújítása Sátoraljaújhelyen
Utolsó fázisához érkezett a Tokaji Ferenc utca járda felújítása Sátoraljaújhelyen. Palicz István önkormányzati képviselő híradónknak elmondta, hogy két pályázat folyik párhuzamosan az említett útszakaszon, azonban a járda felújításának utolsó lépéséhez érkezett a kivitelező, így napokon belül új burkolatot kap. A képviselő kiemelte még, hogy köszöni az eddigi türelmet az itt …
Olvass tovább »Szűz Mária születésnapján tartotta tanévnyitó szentmiséjét az Árpád-házi általános iskola
Szűz Mária születésnapján várták tanévnyitó ünnepi szentmisére a sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola diákjait. Ezzel együtt egy másik fontos eseményre is felhívta a figyelmet homíliájában Kecskés Attila plébános. Kiemelte, hogy ezen a napon 1910-ben szentelték újjá a templomot, amelyet addig is számtalan tűzvész és pusztulás ért.
Olvass tovább »Áldozatsegítő központot adták át Miskolcon
Áldozatsegítő központot adtak át Miskolcon. Az esemény előtt az Igazságügyi Minisztérium tartott tájékoztatót, ahol Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Bánné dr. Gál Boglárka a Vármegyei Közgyűlés elnöke, Czinege László, r.dandártábornok és dr. Menyhárt Szabolcs főigazgató tartott beszédet, mindannyian kiemelték, hogy az áldozatsegítés egy fontos feladat, hiszen koncentrálni kell az elkövetők mellett …
Olvass tovább »A digitalizáció, a kiskorúak védelme a digitális világban, új médiakészségek az okosvilágban
A digitalizáció, a kiskorúak védelme a digitális világban, új médiakészségek az okosvilágban, a média helyzete- többek között ilyen és ehhez hasonló előadások részesei lehettek az érdeklődők annak a konferenciának a keretében, amelyet a Nemzeti Média és Hírközlései Hatóság, a Miskolci Egyetem és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivállal közösen szervezett. A …
Olvass tovább »Hír7 2023.09.06. Zemplén TV
Teljes létszámmal kezdte meg a 2023/24-es nevelési évet a Hétszínvirág Óvoda
Teljes létszámmal kezdte meg a nevelési évet a Hétszínvirág Óvoda Sátoraljaújhelyen. Jelenleg a legkisebbek beszoktatási időszaka zajlik, mely során az édesanyák rövidebb-hosszabb ideig bent tartózkodnak. Az óvoda „befogadási programja” segíti a kicsik beilleszkedését, mely azt jelenti, hogy a már tavalyi éven is óvodába járó nagyobbak is részt vesznek a szokások …
Olvass tovább »Öt új osztállyal kezdődött meg a tanév a sátoraljaújhelyi Georgikonban is
Öt új osztállyal kezdődött meg a tanév a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, ahol a rekord beiskolázási számot nem célnak, csupán lépcsőfoknak tekintik. Ugyanis a cél, hogy ezekkel a fiatalokkal a választott szakmájukat meg is szerettessék, ne csupán megtanítsák őket rá.
Olvass tovább »Új fejezet nyílik a Borbarlang életében, Sátoraljaújhelyen
Új fejezet nyílik a Borbarlang életében Sátoraljaújhelyen. Néhány héten belül már el is indulhat az a beruházás, ami az elődeink szórakozóhelyének felújításáról szól, egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Szamosvölgyi Péter a város vezetője elmondta, hogy évek óta üresen áll az épület, így a felújítás után egy olyan szórakozóhelyet szeretnének kialakítani a …
Olvass tovább »