Egymilliárd forintos tőkével indított magánalapítványt Wáberer György. A milliárdos vállalkozó korábban is több karitatív szervezetet segített, most saját alapítványával vállal fel társadalmi feladatokat. Az alapítvány első tevékenysége egy sátoraljaújhelyi szolgáltatóház építése, amelyet március végére terveznek átadni. A ház a város romák lakta részén épül, és mosakodási és mosási lehetőséget, internetszobát, …
Olvass tovább »Szolgáltatóház épül Sátoraljaújhelyen | Kommentár nélkül
Nyaralóhajó turizmus indul a Tiszán és a Bodrogon
A nyaralóhajózás beindítását tervezi a kormány a Felső-Tiszán valamint a Bodrogon, és a Tisza-tónál a régió turizmusának fellendítése érdekében – jelentette be Tokajban a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz közölte, 4,6 milliárdos forrásból 20 hajót vásárolnak és kiépítik a szükséges infrastruktúrát. Azt remélik a nyugat európai trendekhez …
Olvass tovább »25 éves a katolikus oktatás Sátoraljaújhelyen
1992-ben az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskolával indult a keresztény nevelés-oktatás és ma már középiskola, és óvoda is tartozik az Egri Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatósághoz. Az ünnepi szentmisét Dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta.
Olvass tovább »Szalagavató a Mezőben
Sátoraljaújhelyen a Georgikon Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tartotta meg elsőként szalagavató ünnepségét. Az oktatási intézményben az érettségi, a technikus illetve a szakmai vizsgák előtt álló tanulókra tűzték fel a tanulmányaik végét jelző szimbólumot. Az ünnepi pillanatokat az osztályok műsora követte.
Olvass tovább »Új kishidakat építettek Tolcsván
Vis maior támogatással új kishidakat építettek Tolcsván, ott ahol februárban a házakhoz vezető átkelés lehetőségét egy jeges ár vágta el. Ez már a második eset volt, hogy több háznak az udvarán vagy épületrészein állt a víz a hegyoldalból hirtelen érkező csapadék miatt. Az új hidakat szélesebbre és erősebbre építették.
Olvass tovább »Zöldebb város kialakítása pihenőparkkal és közösségi kerttel Sátoraljaújhelyen
Közösségi kertet is támogat a „Zöldebb és városi funkciókban gazdagabb Sátoraljaújhely” című program. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program belvárost érintő programjának egyik kötelező eleme, hogy a lakosság bevonásával zöldség és növény termesztésére alkalmas területet alakítsanak ki. A kezdeményezés lényege, hogy a magokat, palántákat a város adja, de a művelés …
Olvass tovább »Kiégett egy szoba Sátoraljaújhelyen
A helyi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor teljes terjedelmében égett egy első emeleti lakás szobája a Kazinczy utcában. Az egységek a tüzet két vízsugárral elfojtották és eltávolítottak egy sértetlen háztartási gázpalackot az egyik helyiségből. Az eset miatt a lakás lakhatatlanná vált, a tűzben senki sem sérült meg, a mentők egy idősebb férfit …
Olvass tovább »Hol volt, hol nem volt címmel mutatta be legújabb táncelőadását a Bokréta Művészeti Iskola
Hol volt, hol nem volt címmel készítette el egész estés darabját a Bokréta Művészeti Iskola. Az idén éppen 20 esztendős elsősorban néptáncoktatással foglalkozó intézményben hagyomány, hogy az iskola növendékei nem külön-külön műsorszámokkal lépnek színpadra, hanem egy közös produkcióba ágyazva láthatjuk az előképzős kicsiket a Zemplén Táncegyüttes felnőtt táncosaival. Idén a …
Olvass tovább »Adventi kórushangverseny A Művelődés Házában
Hat kórus részvételével rendezték meg idén a nagy hagyományokra visszatekintő adventi kórushangversenyt. A sárospataki Művelődés Háza színpadán a városban működő kórusok léptek fel, segítve ezzel a karácsonyi készülődét. Egyházi és világi dalok egyaránt felcsendültek advent idején.
Olvass tovább »