Sátoraljaújhely képviselő-testülete már több alakalommal tárgyalt arról, hogy szükséges bővíteni a parkolóhelyek számát a Korányi lakótelepen is. Ezt az ott élők is többször kérték már az önkormányzattól. A fejlesztést most tudta megvalósítani a város. A Városellátó Szervezet bevonásával mintegy 15 jármű parkolására alkalmas parkolósávot alakítottak ki a korábbi zöld felület …
Olvass tovább »Jövőre indul a Magyar falu program
95 települést érint Abaújban és Zemplénben a Magyar falu program – mondta híradónknak Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő. Hozzátette, az 5 ezer fő alatti települések számára összeállított csomag öt fő pillérre épül, ami a lakhatástól a helyi identitás erősítése mellett számos területen segítené a vidéki népességmegtartást.
Olvass tovább »Csehszlovák-magyar lakosságcsere szlovák szemmel
A második világháborút követően mintegy 73 ezer ember hagyta el Magyarországot és költözött Csehszlovákiába. Ezt folyamatot dolgozza fel a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete támogatásával létrejött „Csehszlovák-magyar lakosságcsere szlovák szemmel” című kiállítás. A vándorkiállítás több helyszín után érkezett meg Sátoraljaújhelybe, a szlovák iskolába.
Olvass tovább »A Sárospataki Képtárba költözött a mozi
A Sárospataki Képtár közösségi terében kapott ideiglenesen helyet A Mozi. Jelenleg is zajlanak azok a munkálatok, amelyeknek köszönhetően, várhatóan jövő hét közepén, újra beülhetnek filmvetítésre az érdeklődők. Sajószegi Gábor híradónknak elmondta, hogy az ideiglenesen kialakított mozi teremben új fejlesztéssel is várják majd az art és mozifilmek szerelmeseit.
Olvass tovább »Halasítás a Berekben
Egyre többen veszik igénybe a Bodrogmenti Sporthorgász Egyesület által kezelt vizeket, és nem csak az állandó tagság bővül, a napijegyet vásárlók száma is folyamatosan emelkedik. Ennek is köszönhető, hogy az egyesület az éven többletforrásokkal rendelkezik, ezért terven felüli halasítást hajtottak végre a Berekben.
Olvass tovább »Közösségépítő program indul Sátoraljaújhelyen
A Nemzeti Kulturális Intézettel együttműködésben valósul meg egy új keletű kezdeményezés Sátoraljaújhelyen, novemberben. A program keretében olyan személyeket, szervezeteket szólítanak meg, melyek hagyományőrzéssel, a helyi értékek védelmével foglalkoznak. A számukra szervezett műhelymunka célja a közösségépítés. A programban a gasztronómia, a zene és az irodalom kap központi szerepet.
Olvass tovább »A zene világnapját ünnepelték a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában
Közös hangversenyen vettek részt a tanulók és a tanárok a sárospataki Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában, a Zene világnapja alkalmából. 1975-től október elsején tartanak a világ számos pontján zenei rendezvényeket, amelyek csak egy célja van: közös nevezőre hozni az embereket.
Olvass tovább »Látványos kisfilm készült a Berek Pergető Kupáról
Szeptember végén rendezték a Berek Pergető Kupát, melyre 15 kétfős csapat nevezett be és mérte össze tudását. A legnagyobb fogás egy 58 cm-es csuka volt. A verseny végeredménye: 1. Hely : Hanzéli Máté, Szuromi Kristóf 2. Hely: Urbán László, Stumpf Zoltán 3. Hely : Koleszár Zsolt, Vécsei Gábor Legnagyobb hal: …
Olvass tovább »Színes októberi programok a Kazinczy Ferenc Múzeumban
Több évfordulóhoz kapcsolódva rendezi meg októberi programjait a Kazinczy Ferenc Múzeum. drámapedagógia és játszóház, kerékpáros túra és előadások valamint kiállítás megnyitó egyaránt várja a gyermekeket és a felnőtteket ebben a hónapban.
Olvass tovább »Felújítják az utat Bodrogolaszi és Sárospatak között
351 millió forintból szélesítik és új aszfaltréteggel látják el a Sárospatak és Bodrogolaszi között található alsóbbrendű utat. A korábban kátyúktól hemzsegő útszakasz felújítása még legalább egy hónapot igénybe vesz. Aros János szerint százaknak könnyíti majd meg a mindennapjait az egyébként nagy forgalmú út felújítása.
Olvass tovább »