Index / Hírek / Uniós forrásból folytatódik a szennyvízrendszer fejlesztése Sárospatakon

Uniós forrásból folytatódik a szennyvízrendszer fejlesztése Sárospatakon

2016-ban szűnhetnek meg a hosszú évek óta gondot okozó, a szennyvíz elvezetésből fakadó gondok Sárospatakon. Aros János a rendkívüli ülésen elmondta, miután az úgynevezett derogációs pályázat első részét sikeresen lezárta a város, a képviselő-testület jóváhagyta azt a konzorciumi megállapodást, amelynek értelmében a város szennyvízhálózata és szennyvíztelepe is felújításra kerülhet. A képviselők zárt ülésén pedig egy közbeszerzési eljárást zártak le azzal, hogy kihirdették a végardói kemping új vizesblokkjának kivitelezőjét.

Ajánljuk

Felújították a boldogkői várhoz vezető utat: az 1960-as évek óta csak kátyúzták

1960-ban alakítottak ki aszfaltutat a boldogkői várhoz. Azóta jelentősen megnövekedett az idegenforgalom, hiszen a különböző …