Index / Hírek / Új fesztivál született

Új fesztivál született

Hagyományteremtő céllal három napos csülökfesztivált rendeztek Mezőzomboron. A főzőversenyen szombat délelőtt húsz csapat mérte össze tudását, emellett színvonalas programok és neves fellépők színesítették az eseményt.

20140830_112126-1280x720
Csülökfesztivált rendeztek Mezőzomboron

Radó Béla polgármester a vendégek köszöntését követően elmondta: a csülökfesztivál abból a vágyból született, hogy Mezőzombor bekapcsolódjon az ország fesztivál-vérkeringésébe. Mivel a településre mindig is az állattartás volt jellemző, sertésből pedig kifejezetten sokat tartottak, így a csülök lett a fesztivál védjegye.

Ihos József humorista, a főzőverseny zsűrijének elnöke elárulta, már civilben körbejárta a versenyzőket, és biztos benne, hogy csodálatos étkek fognak készülni. Emellett ezúton is sok sikert kívánt a versenyzőknek.

Radó Béla emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években pályázati pénzből megújult főutca eleje, valamint a közösségi tér is, és mindezért szeretne köszönetet mondani dr. Mengyi Rolandnak, országgyűlési képviselőnek.

20140830_111446-1280x720
Húsz csapat mérte össze tudását a csülökfesztiválon

Dr. Mengyi Roland kiemelte, „régóta tudjuk, hogy a legjobb borok Hegyaljáról, a legjobb csoki, a bab – és most már a legjobb csülök ételek is hegyaljai településhez köthetőek, így egy jó kis eszem-iszomért nem kell messzire mennünk”. Hangsúlyozta, hogy a polgármester egészen professzionális módon találta meg azt a szálat, amit érdemes követni, ami által egy új, szorosabb közösség jön létre. Reményét fejezte ki, hogy a következő 5-10-15 évben ugyan ilyen lelkiismereten, kiváló munkát végezve lesz a település élén. Végül jó szórakozás és jó étvágyat kívánt mindenkinek.

mengyiroland.com

Ajánljuk

A távhőszolgáltató beszámolóját véleményezte a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság

Sátoraljaújhelyben az országos viszonylatot nézve a legolcsóbb 10 között szerepel a távhő szolgáltatás díja – …