Negyven a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban eltöltött év után nyugdíjba vonul Nagyné Szentesi Mónika. A diploma megszerzését követően 1985-ben gyerek könyvtárosként kezdte meg munkáját az intézményben. 1999-ben igazgatóhelyettes lett, 2008-ban pedig igazgatónak nevezték ki. Irányítása mellett a könyvtár bekapcsolódott a zempléni város kulturális körforgásába. Az intézmény rengeteg felnőtteknek és gyerekeknek szóló programnak is otthont adott az évek során, alaptevékenysége mellett.
Ajánljuk
Ismét rangos versenyeredménnyel tértek haza a sátoraljaújhelyi közgazdasági technikum tanulói
A sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium három fiatalja vett részt az egri Eszterházy …