Index / Hírek / Hétfőtől bezárnak az általános és középiskolák is.

Hétfőtől bezárnak az általános és középiskolák is.

Hétfőtől bezárnak az általános és középiskolák is.
A folytatásról kérdeztük az újhelyi intézményvezetőket.

Orbán Viktor miniszterelnök március 13-ai bejelentése után eldőlt, március 16-tól hétfőtől új oktatási munkarend lép életbe az általános és középiskolákban. Tantermen kívüli digitális munkarend lesz. Ez azt jelenti, hogy a diákoknak nem kell bejárnia az iskolába, azonban ez nem vonatkozik majd a tanárokra és az iskolaigazgatókra sem. A hír után a sátoraljaújhelyi általános és középiskolák saját közösségi oldalukon keresztül, és más üzenetküldő applikációk segítségével kommunikálták az első legfontosabb információkat a szülőkkel.
A legfontosabb, amire valamennyi iskola vezetése kéri a szülőket, hogy ne vigyék iskolákba a gyerekeket hétfőn!

A négy sátoraljaújhelyi általános iskola igazgatóját telefonon értük el, valamennyien már az új feladatukkal, az e-tananyag kidolgozásával, és eljuttatatásának megszervezésével foglalkoztak. Minden iskolában hétfőn értekezlettel kezdenek, de már a hétvégén is sok információt gyűjtenek a lehetőségekről a tanárok. A módszertani ajánlás már elérhető az oktatási hivatal oldalán:
Módszertani ajánlás az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarendre

Sebes Péter a katolikus általános iskola igazgatója megkeresésünkre elmondta: Mindkét oktatási intézményük tovább működik, csak a tanítás helyszíne változik meg. Az általános és a középiskolában is arra törekednek majd, hogy egyszerűen, és a lehetőleg egyféle formában küldjék el az anyagot. A tanulóknak, és a szülőknek ne kelljen számos applikációt, e-tananyagot letölteni, megkeresni, lefuttatni. Biztos benne, hogy pedagógusaival megtalálják a legjobb megoldást. Vannak tantárgyak, amelyekben erre már vannak kész tananyagok. Az első napokban elsősorban erre koncentrálnak. A megszokott elektronikus felületen keresztül kommunikálnak majd: facebook, e-napló, szülői üzenő csoportok.

Mészáros Csaba a református általános iskola igazgatója is kiadta közleményét iskolájuk saját oldalán. Szintén várják az ajánlásokat, a Zsinati Oktatási Iroda néhány módszertani útmutatást már közzé is adott, és kérik a tanárokat, hogy tervezzék meg következő heteiket. Ahogyan a többi iskolában náluk is a facebook oldal, és a legtöbb intézményben már használt Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (KRÉTA) használatát javasolják. A szülők között már ismert eKréta az adminisztrációs funkciókon túl a házi feladatok kiosztását és ellenőrzését, kérdőívek készítését is támogatja.
Bevezetik a tantermen kívüli digitális munkarendet

Szőnyi István a Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója is közösségi oldalukon keresztül kommunikált először a szülőkkel. Ő a tájékoztatójában már utal arra is, hogy a kiscsoportos gyermekfelügyeletek biztosítását is elkezdik megszervezni. Ez valóban csak azokra a gyerekekre vonatkozik majd, akiknek a szülei máshogyan nem tudják megoldani a tanuló felügyeletét, ellátását. Akinek erre van lehetősége, arra kéri a szülőket, hogy hagyják otthon a gyerekeket. Baráti, rokoni, szomszédi tanulócsoportok létrehozását javasolta az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is. Ez nem 10-12 gyereket jelent, de mentesítheti a szülőket és a nagyszülőket a felügyelet alól, és ez megengedett. Az első napokban bizonyára ezeknek a logisztikai és tananyag szervezési problémáknak a megoldásával lesznek elfoglalva a tanárok, így türelmet kérnek a szülőktől. A digitális tananyagokat ők is a szokásos platformokon facebook, szülői üzenet csoportok, Krétán keresztül küldik majd.

Kuczik Júlia a szlovák-magyar két tanítási nyelvű általános iskola vezetője már péntektől érezte a járvánnyal kapcsolatos intézkedések hatásait, hiszen nekik számos Szlovákiában lakó tanulójuk és tanáruk van. Ők is az oktatás folytatásának kidolgozásával kezdik a hétfőt, így az első napokban sok
tananyagot biztosan nem küldenek a tanulóiknak. Inkább a szülők által már eddig is feltett kérdésekre szeretnének válaszolni. Az első legfontosabb információkat itt is az iskola honlapjára töltötték fel.
Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Kollégium felhívása

Tankönyvek, digitálisan letölthető anyagok

Az Operatív Törzs március 14-ei sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy számos digitális tananyaggal foglalkozó cég felajánlotta segítségét az iskoláknak. Néhányan már ingyenesen elérhetővé is tették tankönyveiket, ami hasznos lehet, de nem árt, ha megvárjuk az adott tantárgyat tanító pedagógus útmutatását a tanulás eszközeihez, hiszen most a cél közös. Az akár több hétig tartó otthon tartózkodása alatt senki se maradjon le a tanulásban.
Az operatív törzs tájékoztatója a koronavírussal kapcsolatos fejleményekről
Digitális oktatási megoldások

Az iskolában maradt tankönyvekről is megkérdeztük az igazgatókat.

Valamennyien azt mondták, hogy természetesen kiadják majd a gyerekek saját könyveit, de arra kérték a szülőket, hogy ha lehet ne hétfő reggel fél nyolckor jelentkezzenek egyszerre az iskolában.

Mi lesz az óvodákkal?

Az iskolák minden szintjének bezárása után jogos a kérdés, hogy mi lesz az óvodákkal? Az Operatív Törzs tájékoztatása szerint az óvodák esetében az önkormányzatok dönthetnek arról, hogy járvány idején hogyan működtetik azokat. Sátoraljaújhelyen mind az önkormányzati, mind pedig a katolikus
óvoda a megszokott munkarendben várja a gyerekeket.

Gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák, művészeti iskolák oktatási rendje.

A középiskolák esetében szintén életbe lépett a digitális oktatási rend. Az érettségi előtt álló diákok esetében számos kérdést felvet ez a helyzet, ahogyan a szakmai gyakorlatokra járó tanulók esetében is vannak megválaszolásra váró feladatok. Ahogy a művészeti iskolák rendjében is számos kérdés vet fel a digitális oktatási forma. Egy biztos, március 16-ától számukra is otthon folytatódik a tanulás, a módszerekről, megoldásokról a következő napokban megkérdezzük az igazgatókat.
Összeállította: Kassai-Balla Krisztina

Ajánljuk

Lezárult a Sport43 program a sátoraljaújhelyi Mászófal központban

A Zemplén Kalandparkban található Mászófal központ is csatlakozott a tavalyi év során ahhoz az országos …