A gyermek és ifjúságvédelemre az elmúlt években számos szervezet hívta már fel a figyelmet, hiszen a médiában sok esetben hallhattunk gyermekbántalmazásról, családon belüli erőszakról és emellett senki nem mehet el szótlanul. Ennek jegyében nyilvánította a 2025-ös évet az Országos Polgárőr Szövetség a gyermek és ifjúságvédelem évének, erre pedig egy olyan programot hoztak létre, amely segítséget ad a polgárőröknek abban, hogy hogyan-, mikor és kinek kell jelezniük gyanú esetén. Ezért is fontos, hogy a rendvédelmi szervek tagjai felismerjék a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás és a veszélyeztetettség jeleit. A programnak köszönhetően az ország számos részén tartanak majd előadásokat a szakemberek, az első állomás Sátoraljaújhely volt, ahol Nyiri Péter alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.
Ajánljuk
Ismét rangos versenyeredménnyel tértek haza a sátoraljaújhelyi közgazdasági technikum tanulói
A sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium három fiatalja vett részt az egri Eszterházy …