A Continental Dohányipari Zrt. ebben az esztendőben is megrendezte Sátoraljaújhelyen a már hagyományos főzőversenyét, a cég munkavállalói számára, melyet most egy amatőr rock fesztivállal is összekötöttek. A vállalat dolgozóiból összekovácsolódott csapatok leveseket, pörkölteket, grill ételeket illetve desszerteket készítettek, melyeket a Mile József debreceni aranykoszorús mesterszakács vezette szakmai zsűri értékelt. Füzi Csaba vezérigazgató elmondta: a rendezvénnyel a régi tradíciót kívánták folytatni illetve erősíteni a gyár kollektíváját.
Ajánljuk
Az ICOMOS-díjas helyreállításokat bemutató kiállítást nyitottak meg a Rákóczi Látványtárban
A 2006-ben alapított ICOMOS-díj műemléki helyreállítások elismerésére szolgál, amennyiben azok mintaszerűen, illetőleg harmonikusan illeszkednek a …