Index / Videók (oldal 254)

Videók

„Tetemre hívás” a The Art előadásában

A Déryné program sorozat állomásai közül Széphalomban rendezték meg a The Art Tetemre hívás zenés összeállítását. Rendezője Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész, aki már húsz éve játszotta ezeket a megzenésített darabokat. Azóta új alapokat kapott, így teljesen más hangszereléssel játsszák Arany János balladáit. Ennek az estnek a Széphalmi Petőfi Irodalmi …

Olvass tovább »

Külföldi szakmai gyakorlaton jártak a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Technikum diákjai

Cipruson, Limasszolban volt lehetőségük szakmai gyakorlaton részt venni a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola diákjainak. 6 tanuló kapott lehetőséget, hogy részt vegyen ebben a programban. Ez egy 2019-es pályázat harmadik ilyen szakmai tanulmányútja volt, azonban a pandémia miatt most került sor a megvalósításra. A diákok az …

Olvass tovább »

A Zempléni Angyalok versenyeredményei

A sátoraljaújhelyi Zempléni Angyalok, mint ahogy tőlük várható mindig eredményesen szerepelnek a versenyeken, most sem történt másként. A szinkronkorcsolyások Óbudán a dobogó második fokára állhattak. Az egyéni műkorcsolyázók tíz év alatti kategóriában pedig a hatodik, kilencedik és a tízedik helyezést érték el. Áprilisban még van verseny így most erre készülnek, …

Olvass tovább »

Lelkigyakorlat a Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumban

Zalaegerszegről érkezett az a pár fiatal, akik lelki gyakorlatot tartottak a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. A „Rád Találtam” dicsőítő csoport már pár éve ellátogatott az intézménybe, akkor is nagy sikert aratva az iskolások körében. A csapat még 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy kifejezetten a fiatalokat tudják …

Olvass tovább »