Index / Videók (oldal 238)

Videók

Új módszerrel csalnak ki pénzt vállalkozásoktól ismeretlenek

Új fajta elkövetési módszerrel dolgoznak csalók, akik már a térségünkben is feltűntek. Vállalkozásokat károsítanak meg olyan módon, hogy az adott cég vezetőiként, hamis email-címről levelet küldenek pénzügyes kollégáiknak, hogy utaljanak át nagyobb összeget más számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy a vállalkozással összefüggő pénzügyi tranzakciókban …

Olvass tovább »

Mérkőzés és edzés – továbbra is játszanak a bajnokságban az újhelyi kosárlabdás lányok

Mérkőzés és edzés továbbra is a nézők kizárásával történik, ám a bajnokság folyik a kosárlabda utánpótlásban is. Kosárpalánták, U11, U12 és a serdülő lányok is játszanak a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének regionális, területi versenyein. A hétvégén a 11-12 éves lányok álltak pályára, itthon. Most a hazai előnyt nem tudták kihasználni a …

Olvass tovább »

A határon túliak is jelentkezhetnek a Magyar Honvédség kötelékébe

Azok, akik megfelelnek a magyarországi munkavállalás feltételének, de határon túliak, azok is jelentkezhetnek a Magyar Honvédség kötelékébe. Ezen belül is az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formákra. Ezzel együtt februárban már megkezdődött a speciális tartalékos szolgálati formára jelentkezők egy újabb csoportjának kiképzése is, mondta híradónknak Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzóiroda …

Olvass tovább »

„Jó szerencsét!” – címmel nyílik kiállítás a Tokaji Múzeumban

A Tokaji Múzeum a pandémia miatti szigorítások jegyében továbbra sem fogadhat látogatókat. Azonban ennek ellenére sem állt le a munka. Még 2019-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat segítségével 2020 januárjától egy új kiállítás összeállításába foghattak bele. Ennek a célja, hogy bemutassa a bányákban zajló életet. Illetve miért is …

Olvass tovább »

2021-ben tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét

Hazánkban 2021-ben tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Olvass tovább »

Magyar Falu programban támogatják a falusi kisboltokat

A falusi kisboltok fejlesztését, bővítését és akár újra nyitását is támogatja a kormány a Magyar Falu Program keretén belül. A kétezernél kevesebb létszámú településekre koncentrál ez az alprogram. Céljuk, hogy olyan ellátó egységeket is létre hozzanak amelyek, többletszolgáltatásokat tudnak nyújtani. Gondolnak itt a vény nélkül kapható gyógyszerek árusítására vagy postai …

Olvass tovább »

Rossz útviszonyok és létrehozott melegedő Sátoraljaújhelyen

A tegnapi havazás és erőteljes szél jelentős fennakadásokat okozott a közlekedők életében Sátoraljaújhelyen és térség több pontján is. A hóréteg alatt lévő lerakódott jég sok sérülést okozott a tegnapi napon. A levegő lehűlésével tartósnak bizonyuló nappali mínuszok további közlekedési nehézségeket okozhatnak. Ezért Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere mindenkit óvatosságra int. A …

Olvass tovább »

B.-A.-Z. megyében térségünkben okozott komolyabb gondokat az időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat egész napra narancssárga riasztást adott ki többek között Borsod-Abaúj-Zemplén megyére. Ezen belül is térségünkben, Zemplénben befolyásolta az időjárás kedvezőtlenül a közlekedést. A megyei közútkezelő már kora hajnaltól, több mint félszáz gépjárművel folyamatosan tisztítja a főbb útvonalakat. Peiker Tamás igazgató elmondta, elsősorban Hegyközben volt komolyabb fennakadás a …

Olvass tovább »