Index / Videók (oldal 229)

Videók

A kadétképzés és katonai életpálya: Magyar Honvédség parancsnoka tartott előadást Sátoraljaújhelyen

A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium meghívására Sátoraljaújhelybe látogatott a Magyar Honvédség parancsnok, Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy. Ennek köszönhetően a középiskolában egy előadás keretében beszélt a katonai hivatásról, haderőfejlesztésről és arról, hogy a kadétképzés kiemelt szerepet tölt be a toborzásban. Ebben pedig fontos szerepe van a sátoraljaújhelyi …

Olvass tovább »

Magyar Hősök Emlékünnepe megemlékezés Sátoraljaújhelyen

Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Emlékünnepe, melyet először 1924-ben, majd 2001-ben is törvénybe iktattak. Ilyenkor megemlékeznek mindenkire, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért. Sátoraljaújhelyen hagyományosan a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség valamint az Eötvös József Börtönügyi Egyesület tartott …

Olvass tovább »

Comenius-díjat vehetett át Zelina Zoltánné

Ünnepélyes keretek között adták át Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Comenius díját. Idén 10-en részesültek ebben az elismerésben, köztük Zelina Zoltánné, a sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvoda Szlovák és Német Nemzetiségi Óvoda és Bölcsőde igazgatója. Híradónk kérdésére elmondta, az elmúlt több mint négy évtizedes munkáját ismerték el ilyen módon, amely felemelő érzés volt számára.

Olvass tovább »

Sátoraljaújhely is részt vett a jégkrémevési világrekord kísérletben

A Rotary Club magyarországi tagszervezetei gyermeknap alkalmából jégkrém evő Guinness Világrekord döntésre tettek kísérletet. 50 településen, köztük Sátoraljaújhelyen is jégkrémet osztottak iskolásoknak, mintegy 30 000 darabot. A Rotary Club Sátoraljaújhely tagjai a város összes általános iskolájában megjelentek, hogy helyi szinten 1250 gyermeknek osszanak jégrémet. A rekordkísérlet eredménye jelenleg hitelesítés alatt áll.

Olvass tovább »

A Lónyay emlékévhez csatlakozva kiállítás nyílt Tuzséron

Vándorkiállítással kedveskedtek az érdeklődők számára a Lónyay emlékévhez kapcsolódva Tuzséron. A tárlat megnyitón köszöntőt mondott dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő valamint, a nagyközség polgármestere Ferkovics Tibor. A kiállítást a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, majd Tuzsér Községért Alapítvány elnöke Klicsu Ferenc tartott tárlatvezetést.

Olvass tovább »

A Magyar Honvédség parancsnoka tett látogatást Sátoraljaújhelyen

A Magyar Honvédség parancsnok, Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy tett látogatást Sátoraljaújhelyen. A Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium mellett televíziónk meghívását is elfogadva stúdiónkban a haderőfejlesztésről, a honvéd kadét programról és a jövő célkitűzéseiről is beszélt. Ennek kapcsán azt is kiemelte: a magyar katonák számára továbbra is a legfőbb …

Olvass tovább »

Görögkatolikus papot szenteltek Tokajban

Tokaj történetében először szenteltek fel görögkatolikus papot a városban. Gorcsák János a helyi parókus fia, akinek már bátyja is követte az atyai példát. A papszentelésre sok görögkatolikus pap érkezett a Kárpát-medence messzebbi részeiről és a város másfelekezetű papjai is tiszteletüket tették a kiemelkedő eseményen, a helyi hívek pedig olyan számban …

Olvass tovább »