Index / Videók (oldal 226)

Videók

Önkéntes katonai szolgálatra jelentkezhetnek az érdeklődők

Önkéntes katonai szolgálatra jelentkezhetnek augusztus 15-ig azok, akik a katonai pálya iránt érdeklődnek, akik munkát keresnek vagy éppen nem nyertek felvételt valamelyik felsőfokú oktatási intézménybe, mondta híradónknak Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzóiroda vezetője. Hozzátette, hogy a sátoraljaújhelyi toborzóiroda is várja azokat, akik jelentkezni szeretnének a féléves képzésre, amely annak …

Olvass tovább »

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Köztisztviselői díját vehette át Dr. Terdik Sándor jegyző

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés által odaítélt „Köztisztviselői díjat” vehetett át Dr. Terdik Sándor. Sátoraljaújhely Város jegyzője híradónknak elmondta, örömteli volt számára mindez, hiszen a zempléni, történelmi városban egy éve látja el ezt a feladatot. Azt is hozzátette, hogy ez idő alatt számos újítást sikerült bevezetnie a Polgármesteri Hivatal életében a …

Olvass tovább »

Kémia tábort szervezett a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

Idén második alkalommal szervezett a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma kémia tábort. A résztvevő diákok egy héten át kísérleteket végeznek felügyelet alatt, de önállóan. A cél, hogy egyszerre fejlődjön az elméleti és gyakorlati tudásuk, hiszen a diákok nagy része életpályának tekinti a kémiát, vagy az ahhoz kapcsolódó tudományágak valamelyikét.

Olvass tovább »

Magyar álláspont képviselete

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról tartott parlamenti felszólalást Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke. Ebben kihangsúlyozta, hogy az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az európai országokkal közös, jobbító célú törekvés, vagyis az Európai Unió keretei közötti együttműködése milyen formát öltsön a jövőben.

Olvass tovább »

Az időjárás nem kedvez a mezőgazdaságnak

Az idei május csapadékmentes volt, ami nem kedvez a mezőgazdaságnak. Az őszi vetések sok helyütt ritkás terméshozammal jelentkeztek, a tavaszi vetést azonban a június eleji eső magához tudta téríteni. Csak ha lesznek hasonló esőzések, akkor kerülhetőek el az Alföldön egyébként már tapasztalt mezőgazdasági gondok.

Olvass tovább »

Hálaadó istentiszteletre várták a híveket a Nyíri református templom felújítása jegyében

A templom felújításáért mondtak hálát ünnepi istentisztelet keretében Nyíriben. A közelmúltban már beszámoltunk arról, hogy az 1787-ben épült templom az állam 17 millió forint és a fenntartó, Tiszáninneni Református Egyházkerület 2 millió forintos támogatásával újulhatott meg. A hétvégi ünnepi alkalmon az is elhangzott, hogy ehhez a helyben élő hívek is …

Olvass tovább »