Index / Sátoraljaújhely (oldal 68)

Sátoraljaújhely

Ezen a hétvégén is színes programokkal várja az érdeklődőket Sátoraljaújhely

Ezen a hétvégén is színes programokkal várja az érdeklődőket a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ. Május 26-án veszi kezdetét a XVII. Zemplén Országos Minősítő Társastánc Fesztivál és Koreográfus Verseny, ami május 28-ig, azaz vasárnapig tart. Emellett a rendezvénytér két további eseménynek is otthont ad, így a XIII. Mazsorett Fesztiválnak és …

Olvass tovább »

Vörösvércsepár fészkel a sátoraljaújhelyi piarista templomtoronyban

Három éve észleltek először – regisztráltan – fészekrakó vörösvércsét Sátoraljaújhely területén. Biztonságosan, emberi segítség nélkül eddig nem sikerült utódaikat felnevelniük. Azonban idén úgy látszik megtalálták azt a helyet, ahol ez sikerülhet nekik. A piarista templom tornyát szemelték ki erre a célra és már ki is költötték fiókáikat.

Olvass tovább »

Május 21-e a magyar honvédelem napja: Sándor Zsolt altábornagy volt stúdiónk vendége

Május 21-e a magyar honvédelem napja. Ilyenkor országszerte elsősorban a honvédség számára kiemelt településeken különböző színes, nyitott programokkal várják a családokat, az érdeklődőket. Sátoraljaújhelyi látogatása kapcsán stúdiónk vendége volt Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. A katonai vezetővel a Magyar Honvédség által kínált lehetőségekről, a honvéd kadét programról, …

Olvass tovább »

Három, Sátoraljaújhely környéki civil szervezetet támogatott az „Ön választ, mi segítünk” pályázat

Több mint másfél évtizede van jelen Sátoraljaújhely életében az egyik legnagyobb áruházlánc és közel ennyi ideje igyekszik támogatni a civil szervezeteket is évről-évre az „Ön választ, mi segítünk” programmal. A vásárlók az általuk legfontosabbnak ítélt ügyekre szavazhattak egy-egy érme segítségével. A legutóbbi alkalommal a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesülete, …

Olvass tovább »

Sátoraljaújhely volt a díszvendég a 21. Gyulai Virágok Fesztiválján és Virágvásáron

Két évtizedes hagyományra tekint vissza Gyulán a színes kulturális programokkal megtűzdelt virágfesztivál és vásár. Az is hagyomány, hogy minden éven egy települést hívnak meg díszvendégként. Ezen az éven ez a város Sátoraljaújhely volt. A rendezvényen Szamosvölgyi Péter polgármesternek volt lehetősége köszönteni a megjelenteket és felkelteni az érdeklődést Sátoraljaújhely és Zemplén …

Olvass tovább »

Az egyes körzetekben élőket is külön tájékoztatják a szennyvízderogáció munkálatairól

Mint híradónk is beszámolt róla, a kivitelező – a STRABAG Magyarország – és Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának vezetői és önkormányzati képviselői egyezettek a városban zajló szennyvízderogációs munkálatokkal kapcsolatban. Ezen a találkozón elhangzott, hogy az önkormányzat nincs megelégedve a munkálatok ütemezésével és minőségével. Kracson Norbert önkormányzati képviselő híradónknak elmondta, ennek nyomán arról …

Olvass tovább »

A Magyar Nyelv Múzeuma színes programokkal várja az idei nyáron is az érdeklődőket

A Petőfi Irodalmi Múzeum- A Magyar Nyelv Múzeuma színes programokkal várja az idei nyáron is az érdeklődőket. Júniusban az Irodalmi Herbárium megnyitójára várnak mindenkit, majd az országos Múzeumok Éjszakája elnevezésű programsorozat egyik kiemelt helyszíne lesz a széphalmi kulturális intézmény. A nyár további részében, pedig már ahogy megszokhatták, a Déryné Fesztiválnak …

Olvass tovább »

„Honvédelem és egészségügy a Nagy Háborúban” címmel nyílt kiállítás Sátoraljaújhelyen

A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium régi ismert profilja az egészségügyi képzés, új vonzó irányvonala pedig a honvéd kadét program. Az intézmény a két terület metszéspontját is igyekszik kidomborítani, ennek részét képzi az intézmények és magángyűjtők anyagiból összeállított „Honvédelem és egészségügy a Nagy Háborúban” tematikájú kiállítás, mely …

Olvass tovább »

„Nyelvjárások határon innen és túl” címmel tartottak előadást a Városi Könyvtárban

„Nyelvjárások határon innen és túl” címmel tartottak előadást a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban. A Magyar Nyelv Múzeuma által indított programsorozat részeként nyílt lehetőség arra, hogy az érdeklődőkkel megosszák a tapasztalatokat, interaktív módon. A nyelvjárási különbségekről térképet tekinthettek meg valamint hanganyagot is hallhattak, hiszen a vendégelőadó Bárth M. János példákon keresztül mutatta …

Olvass tovább »

Ünnepélyes keretek között adták át Sátoraljaújhelyen a megújult piarista kollégiumot

Ünnepélyes keretek között adták át Sátoraljaújhelyen a közel 2 milliárd forint állami támogatásból megújult piarista kollégiumot. Az elmúlt hónapok fejlesztéseinek köszönhetően több mint félszáz többségében hegyközi és bodrogközi, de a városban működő oktatási intézményekben tanuló fiatalok kapnak itt szállást és ezzel együtt közösségi élményt és hitbeli kapaszkodót. Ennek megfelelően a …

Olvass tovább »