Index / Sátoraljaújhely (oldal 51)

Sátoraljaújhely

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal idén is fogad diákmunkásokat

Idén nyáron júliusban és augusztusban 30 fő 16 éven felüli diákmunkást foglalkoztatnak a Sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatalban, valamint Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának egyes költségvetési szerveinél. A diákok napi hat órában végeznek munkát, mely többnyire adminisztrációs feladatokból áll. A program célja, hogy a fiatalokat bevezessék a munka világába.

Olvass tovább »

Áthelyezik az 1956-os emlékművet Sátoraljaújhelyen

Áthelyezik az 1956-os emlékművet Sátoraljaújhelyen. A „9 emeletes” mögötti területen a régi időkben szökőkúttal is rendelkező térre helyezik át azt, így annak környezetét is felújítják, mondta el stábunknak Dankó Dénes önkormányzati képviselő. Ezen a szakaszon több mindent szeretnének megvalósítani. Már a tervek is készülnek, így előreláthatólag a munka a jövő …

Olvass tovább »

Ismét a gazdátlan négylábúakért szólt a rock Sátoraljaújhely főterén

Jótékonysági koncertet szervezett a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ és a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány. Az esemény már hagyományosan Sátoraljaújhely Város főterén valósult meg, a belépő pedig csak egy kutyaeledel volt, hiszen ennek az eseménynek a célja, hogy a menhelyi állatokat segítse. A zenét idén három együttes biztosította, akik fontosnak …

Olvass tovább »

Elkészült a Dózsa György úti parkoló Sátoraljaújhelyen

Elkészült a Dózsa György úti parkoló, amiről még június elején számoltunk be híradónkban. Dankó Dénes Sátoraljaújhely Város önkormányzati képviselője elmondta, hogy az itt élők régi vágya volt ez, hiszen az évek alatt megrongálódott az említett útszakasz. A napokban elkészült parkolót már az ott élők birtokba is vehették. A képviselő stábunknak …

Olvass tovább »

A nyári időszak alatt is várják a véradókat Sátoraljaújhelyen és környékén

A nyári időszak alatt is várják a véradókat Sátoraljaújhelyen és környékén. A következő napokban, hetekben többek között Erdőhorvátiban, Komlóskán, Hollóházán, Füzéren, Olaszliszkán lesz lehetőség az önzetlen segítségnyújtásra. A nyarat pedig Sátoraljaújhelyen zárják két napos véradással. Laták Kamilla a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének területi koordinátora elmondta, hogy a nyári időszak …

Olvass tovább »

Nemzetpolitika határon innen és túl: ez is téma volt a Rákóczi Szabadegyetemen

Három napon át várta az érdeklődőket sátoraljaújhelyi táborába a Rákóczi Szövetség. Immáron második alkalommal Szabadság, közösség, cselekvés – mottó jegyében a Rákóczi Szabadegyetem keretében a magyar gazdaságpolitikával, az energiaválsággal, a nemzetpolitikával összefüggő kérdések kerültek terítékre. Ez utóbbi kapcsán Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke, Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár …

Olvass tovább »

Szabadság, közösség, cselekvés – megkezdődött a Rákóczi Szabadegyetem Sátoraljaújhelyen

Szabadság, közösség, cselekvés – ennek a mottónak a jegyében megkezdődött a Rákóczi Szabadegyetem Sátoraljaújhelyen. A vasárnapig tartó programsorozat jegyében, a Rákóczi Szövetség szervezésében a magyar gazdaságpolitikával, az energiaválsággal, a nemzetpolitikával összefüggő kérdéseket vitatnak meg a témában jártas szakemberek. A megnyitó ünnepségen az is elhangzott, hogy a határon túli kérdések és …

Olvass tovább »

Sátoraljaújhely is csatlakozott a Libegők Éjszakájához

Július 15-én országszerte megrendezik a Libegők Éjszakáját. Ehhez a programsorozathoz csatlakozott a Zemplén Kalandpark is. Idén már mind a két libegőt kipróbálhatják az érdeklődők, így nemcsak a Magas-hegyről, hanem a Szár-hegyről is csodálni lehet a nyári naplementét. Azonban azokra is gondoltak, akik gyorsabb tempóval haladnának le a hegy oldalán, így …

Olvass tovább »

A Tokaj-Hegyalja Egyetem feleslegessé vált bútorait a környező oktatási intézményeknek adományozta

Hamarosan megkezdődnek a felújítási munkálatok a Tokaj-Hegyalja Egyetemen, mely kiköltözik egy időre a főépületéből. Ennek apropóján, azokat a bútorokat, melyek jó állapotúak, de nem tervezik a visszaköltözés során újra használatba venni, azokat fölajánlották a térség oktatási és kulturális intézményeinek. Így több település iskolái éltek is a lehetőséggel és elfogadtak azokat. …

Olvass tovább »