Index / Sátoraljaújhely (oldal 214)

Sátoraljaújhely

Több helyen is javítják majd a távhővezetékeket Sátoraljaújhelyen

A sátoraljaújhelyi Távhőszolgáltató már április óta dolgozik a távhővezetéken keletkezett hiba elhárításán a Dózsa György és a Vasvári Pál utakat összekötő szakaszon. Nagyon át kell gondolniuk, hogy melyik műszaki megoldást lehet megvalósítani ennél a munkafolyamatnál, mondta híradónknak Szabadka Sándor üzletág vezető. Ennek a munkának a kivitelezését ugyanis összekötik a városban …

Olvass tovább »

Védettségi igazolvánnyal közlekedhetünk a magyar-szlovák határon

Június 7-től életbe lépett az a kormányrendelet, melyben Szlovákia és Magyarország kölcsönösen elfogadják egymás koronavírus elleni védettségi igazolványát. Ezt az igazolást az adott országon belül egy közúti igazoltatás során is kérhetik az illetékes rendőrök. Azoknak a magyar és szlovák állampolgároknak, akik Sátoraljaújhelyen és környékén vagy a határ másik oldalán dolgoznak …

Olvass tovább »

Időutazó címmel rendeztek mintaprogramot a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban

A Széchenyi 2020 keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére, európai uniós forrásból valósul meg a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című program, melyhez a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár még 2017- ben csatlakozott. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a 19 megyei könyvtár valamint a könyvtárszakmai szervezetek bevonásával valósítja meg a projekt könyvtári …

Olvass tovább »

Gazdasági és turisztikai beruházások Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely városának kiemelkedő az idegenforgalmi és kulturális funkciója. Sátoraljaújhely Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a város helyi és turisztikai jelentőségű beruházásaira. Az idei évben több nagyobb méretű beruházás is folyamatban van. Többek között a Magas- hegyi libegő, valamint a 37-es út mellett található Ipari csarnok is megújul, de a Sátoraljaújhelyi Vár …

Olvass tovább »

Növekszik a múzeumlátogatók száma Sátoraljaújhelyen

A koronavírus – járvány utáni újranyitást követően a magyarországi múzeumok is fogadják a látogatókat. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum is már nagyon várta a nagyközönséget. A kiállítások mellett a múzeumpedagógiai foglalkozások is elindultak. Az idei évre két új kiállítást is szeretnének megvalósítani, melyek előkészületei már zajlanak.

Olvass tovább »

Masszázsszobával bővült a Sátoraljaújhelyi Mozgáskorlátozottak Irodája

Masszázsszobával kibővülve nyitotta meg kapuit a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesülete sátoraljaújhelyi irodája. Hétfő kivételével minden nap 8 órától 12 óráig várják az ügyfeleket. Az ügyintézés mellett a masszázsszoba elemeit is igénybe vehetik a vendégek, illetve a felajánlásokból érkező könyvek közül is kedvükre válogathatnak. Az irodába csak védettségi igazolvánnyal …

Olvass tovább »

Netversfeszt címmel zenei találkozót és versenyt rendeznek a sátoraljaújhelyi Ungvár pincekertben

Netversfeszt címmel zenei találkozót és versenyt rendeznek a sátoraljaújhelyi Ungvár pincekertben. A kezdeményezést a Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület indította, céljuk pedig, hogy a nyelvi és zenei örökségünket egyszerre felélesztő dalszerzőknek lehetőséget adjanak, hogy ezt a rétegzenét népszerűsítsék. A nevezőktől legalább két dalt várnak, kötelező elemként Borúth Elemér -sátoraljaújhelyi vonatkozású költő, vagy …

Olvass tovább »