Index / Sátoraljaújhely (oldal 201)

Sátoraljaújhely

Bemutatkozott a Petőfi Kulturális Ügynökség a sátoraljaújhelyi Könyvünnepen

A Kazinczy Ferenc Társaság főszervezésében megrendezett sátoraljaújhelyi Könyvünnepen az idén alapított budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség is bemutatkozott a Magyar Kultúra nevű új kiadványával. Ennek célja, hogy olyan maradandó érték jöjjön létre ebben a formában, amely majd több év múlva is mesél arról, hogy az ezen a területen tevékenykedők miként vélekedtek …

Olvass tovább »

Luxemburg grófja: színházi előadásra várták az újhelyieket

A sátoraljaújhelyi Latabár Árpád Színház ismét megtelt élettel, hiszen újabb darabbal örvendeztette meg közönségét a Kossuth Lajos Művelődési Központ. A Pesti Művész Színház előadásában a Luxemburg grófja című háromfelvonásos operettjét tekinthették meg az érdeklődők, amely ősbemutatója óta több mint 100 éve örökérvényű történetet dolgoz fel.

Olvass tovább »

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata a Közösségeket támogató önkormányzati díjban részesült

A Nemzeti Művelődési Intézet lakiteleki székházában immár második alkalommal adták át azokat a szakmai elismeréséket, amelyekkel a szervezet szakmai megbecsülését kívánja kifejezni azoknak a személyeknek, szervezeteknek, közösségeknek, akik magas szakmai színvonalú közösségépítő, értékfeltáró tevékenységet végeznek. A Közösségeket Támogató Önkormányzati díjat idén Sátoraljaújhely Város Önkormányzata nevében Szamosvölgyi Péter polgármester vehette át.

Olvass tovább »

Hazaszállnak a füstkarikák címmel adott irodalmi műsort Sáfár Mónika színművész Sátoraljaújhelyen

A 92. alkalommal megrendezett országos könyvhét keretében, az Újhelyi Könyvünnep záróeseményeként egy irodalmi műsorra is várták az érdeklődőket, Hazaszállnak a füstkarikák címmel, Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színművész főszereplésével. A 2017-ben bemutatott műsor már több helyen elnyerte a nézők elismerését, így a sátoraljaújhelyi közönség is érdeklődve várta az érzelemdús, történelmi ihletettségű …

Olvass tovább »

Ezüst plakett díjat vehetett át Kuczik Júlia, a sátoraljaújhelyi Szlovák Iskola igazgatója

A Szlovák Köztársaság Külügyi-és Európai Ügyekért felelős minisztere által adományozott Ezüst plakett díjat vehetett át Kuczik Júlia, a sátoraljaújhelyi Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Kollégium igazgatója. Ezt ünnepélyes keretek között Emil Kuchár főkonzul adta át. Az esemény kapcsán elhangzott, értékőrzés és hagyományápolás egyaránt megvalósul az igazgató munkája …

Olvass tovább »

Családi napot szervezett a sátoraljaújhelyi Deák úti EGYMI

Családi napot szervezett a sátoraljaújhelyi Deák úti EGYMI. Ennek köszönhetően a gyerekek és szüleik egy tartalmas napot tölthettek el együtt annak érdekében, hogy a szülők és pedagógusok közötti kapcsolat is még szorosabbá váljon, az ugyanis jelentősen segíti a gyermekekkel történő foglalkozást, hangzott el az esemény kapcsán. Most a Zemplén Kalandpark …

Olvass tovább »

Közel félezren érkeznek Sátoraljaújhelyre a 70. VOTT keretében

70. alkalommal rendezik meg a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót. Ennek keretében közel félezer résztvevő érkezik Sátoraljaújhelyre. A nagy hagyományokkal rendelkező esemény keretében a város és a környező hegyek kiváló feltételeket teremtettek arra, hogy négy versenyágban idén is megmérettessék magukat a meghívásos versenyre nevezők. A szervezők hírműsorunknak azt is elmondták nagyszerű …

Olvass tovább »

Elkezdődött a párzási időszak – vadveszélyre hívják fel a figyelmet a rendőrök

Vadveszélyre hívja fel az autósok figyelmét a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság. Az őszi időszakban egyre gyakrabban találkozhatnak az autósok az utakra kiugró őzekkel és szarvasokkal. Ezért a gépjárművel közlekedőket arra kéri a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, elsősorban a Bodrogköz területén.

Olvass tovább »

A sátoraljaújhelyi katolikus közösség is részt vesz az Eucharisztikus Kongresszus eseményein

A sátoraljaújhelyi katolikus közösség is részt vesz az Eucharisztikus Kongresszus eseményein. Az elmúlt vasárnap, a nyitó szentmisén újhelyi diákok elsőáldozók voltak. Pénteken a Forráspont ifjúsági találkozó részesei lehetnek a középiskolások, majd vasárnap a pápai szentmisére több mint 100-an indulnak a fővárosba. Lóczi Tamás esperes híradónknak elmondta, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus …

Olvass tovább »