Fokozott figyelemre kéri a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a gyalogosokat és az autóval közlekedőket a közelgő „hallottak napja” jegyében. Az ünnepnaphoz közeledve számos helyen megnő a forgalom, a temetők közelében a leginkább, ezért körültekintően vezessen mindenki, valamint nagyobb türelemmel legyenek a közlekedők egymás iránt. Sáfrányos György rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető a Zemplén …
Olvass tovább »Zempléni diákvér a Trefort Ágoston Szakképző Iskolában
Ha ősz, akkor Zempléni Diákvér. A Magyar Vöröskereszt ismét megszólítja Sárospatak és Sátoraljaújhely középiskoláinak diákjait és véradásra buzdítja őket. Az utánpótlás nevelés szempontjából ugyanis nagyon fontos, hogy a fiatalok mielőbb találkozzanak a véradó mozgalommal, ezért a szervezet évente két alkalommal, ősszel és tavasszal úgymond házhoz viszi a véradást a tanulóknak. …
Olvass tovább »XIV. alkalommal rendezték meg a Magyarnak lenni című szavalóversenyt
Idén a „Magyarnak lenni” című szavalóversenyen több mint harminc iskolás vett részt. A szervező, a Zemplén a Magyarságért Alapítvány Babits Mihály, Csokonai Vitéz Mihály valamint Juhász Gyula hazafias verseit hirdette meg a felkészülőknek. A Sátoraljaújhely környékéről és a Felvidékről érkezett, három korcsoportra osztott fiatalok összteljesítménye a zsűrik értékelése alapján méltó …
Olvass tovább »Beszélgetés Dankó Dénessel, a Borsod-Abaúj- Zemplén Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnökével
Szikszói óvodapedagógusok tettek szakmai látogatást a Hétszínvirág Óvodában
Szakmai látogatás keretében érkezett Sátoraljaújhelyre, a Hétszínvirág Óvodába a Szikszói Városi Óvoda és Bölcsőde 35 munkatársa. A tanulmányi út célja az volt, hogy az intézmény munkatársai betekintést nyerjenek más nevelési intézmények működésében, különös tekintettel arra, hogy generációváltás zajlik a kisgyereknevelő intézményben, és szerették volna, ha az új, fiatal óvónők, is …
Olvass tovább »Őszi gomba kiállításra várta az érdeklődőket a Zempléni Gombász Egyesület
A gombák a természet nagy lebontói, de ehető változataik az emberi táplálkozásban is kiemelt szerepet töltenek be, hiszen azon túl, hogy változatosabbá, ízletesebbé teszik az ételeket, gazdag vitaminforrásokat és teljes értékű fehérjéket tartalmaznak. A magyarországi gombafaj szám körülbelül 3000-re tehető. Ebből tudott felsorakoztatni 176-ot a Zempléni Gombász Egyesület a Kazinczy …
Olvass tovább »Iskolabetekintők: a sátoraljaújhelyi szlovák iskola is várta a leendő első osztályosokat
„De nehéz az iskolatáska” ezzel a címmel várta a sátoraljaújhelyi Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Kollégium egy játékkal valamint kézművesedéssel egybekötött iskolai ismerkedésre a nagycsoportos óvodásokat. Ilyenkor bemutatkoznak a leendő elsőosztályos tanítók is. A jövő évtől Kozma Bence és Zám Luca fogja a legkisebbeket bevezetni a számok …
Olvass tovább »Közgyűlést szervezett a Sátoraljaújhely és Hegyköz Együttműködéséért Egyesület
Két fontos témát is tárgyalt a Sátoraljaújhely és Hegyköz Együttműködéséért Egyesület, így többek között az Erzsébet Kórházzal kapcsolatos tájékoztatót hallgatták meg a tagok valamint pályázati lehetőségekről is egyeztettek. A szervezet nemcsak Sátoraljaújhelyt és Hegyközt foglalja magában, hanem Alsó-, és Felsőbereckit is. A települések polgármesterei egyéb más témában is egyeztettek.
Olvass tovább »Beszélgetés Dankó Alízzal a ZemplénFM stúdiójában – 2024.10.15.
A Kazinczy Ferenc Múzeumban az állatvilággal ismerkedhettek a gyerekek játékosan
Mintegy 80 óvodás gyermeket várt a Kazinczy Ferenc Múzeumba Gécziné Nagy Mária múzeumpedagógus, hogy az állatok világába nyújtson egy interaktív, plüssfigurákkal és mondókákkal is kiegészített betekintést. A múzeumpedagógus mottója, hogy amit megismerünk, attól nem félünk. Ennek jegyében igyekezett bemutatni Zemplén élővilágát a legkisebbeknek.
Olvass tovább »