Index / Sátoraljaújhely (oldal 173)

Sátoraljaújhely

Megtartotta első ülését az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság Sátoraljaújhelyben

Megtartotta első ülését a sátoraljaújhelyi Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság. A tagok összesen négy napirendi pontot tárgyaltak, többek között az Önkormányzat 2019-2024. évre szóló gazdasági, fejlesztési programjának időarányos teljesítéséről is szó esett. Kracson Norbert, a bizottság elnöke kiemelte, hogy a most zajló beruházások nagymértékben növelik majd a munkahelyek számát Sátoraljaújhelyben.

Olvass tovább »

Oltási akció napok az Erzsébet kórházban

A korona vírus járvány elleni védekezésben a vakcina jelenti a megoldást, már több mint 6 millióan éltek ezzel a lehetősséggel országszerte. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. Az akció hét után most januárban Sátoraljaújhelyen is oltási akció napokkal várják az oltópontokon …

Olvass tovább »

Hagyományos borszentelésre várják az érdeklődőket Szent Vince napján Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhelyben a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett ünnepi hét keretében sok színes programmal várják az oda látogatókat. Ennek keretén belül szervezik meg január 23-án a Vince-napi borszentelést. Ehhez a naphoz sok hagyomány tartozik, hiszen Szent Vince a borászok egyik védőszentje. A programok már délelőtt elkezdődnek és a boros gazdák ezen …

Olvass tovább »

Görögkatolikus istentiszteletre várták a híveket az Ökumenikus Imahéten

Sátoraljaújhelyben az „Ökomenikus Imahét” keretein belül a görögkatolikus istentiszteletre várták a hívőket és az egyházak képviselőit. A „Keresztények egységéért tartott közös imádság” keretében igét hirdetett Gerlai Pál evangélikus lelkipásztor. A Krisztus-hívők egységéért is szervezett közös alkalmak sora vasárnap este zárul a római katolikus templomban.

Olvass tovább »

A „Szabin nők elrablása” című színdarabot láthatta a közönség Sátoraljaújhelyen

A szabin nők elrablása című zenés bohózatot láthatta a színház szerető közönség Sátoraljaújhelyen, a Latabár Árpád Színházban. A Jászai-díjas, Érdemes művész Mikó István rendezésében, a Mandala Színház társulata által bemutatott színdarab igazi kikapcsolódást jelentett ezen az esten, melynek keretében színpadra lépett még többek között Bacskai Zsolt, Bánhidi Péter is.

Olvass tovább »

Árpád-házi Szent Margitról emlékeztek meg a sátoraljaújhelyi katolikus általános iskolában

Névadójukról emlékeztek meg az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola tanulói, tanárai. Hagyomány az intézményben, hogy minden év januárjában szentmisével és egy műsorral készülnek a jeles eseményre. Idén is kiosztották a szülői munkaközösség által alapított Szent Margit díjat, melyet egy 7. osztályos és egy végzős diák vehetett át.

Olvass tovább »