Index / Sátoraljaújhely (oldal 147)

Sátoraljaújhely

Bemutatták a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot Sátoraljaújhelyen

SZ/5. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában tekinthette meg az érdeklődő közönség Sátoraljaújhelyen a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című Móricz Zsigmond regényén alapuló darabot. A szerzőtől szokatlan módon vidám elemeket is felvonultató művet Mikó István rendezte és vitte színpadra zenés vígjáték formájában.

Olvass tovább »

Szúnyoggyérítés Sátoraljaújhelyen

Évről évre gondot okoz a lakosságnak a szúnyograjzás. Sátoraljaújhely város önkormányzata, bár nem kötelező, de idén is tervez saját költségvetésből úgynevezett földi szúnyoggyérítést. Abban reménykednek, hogy ehhez központi támogatást is igénybe tudnak majd venni. A cél, mind a lakosság, mind pedig az idelátogatók komfortérzetének és nyugalmának a megőrzése a nyári …

Olvass tovább »

Tíz nagy témakörrel, ezen belül kiemelten a fejlesztésekkel is foglalkozott a májusi Pm Infó

Tíz nagy témakörrel, ezen belül is kiemelten a városban zajló fejlesztésekkel is foglalkozott a májusi PM Infó. Szamosvölgyi Péter polgármester és Dankó Dénes alpolgármester ez utóbbi kapcsán 12 olyan beruházás és fejlesztés aktuális állapotról számolt be, amelyek vagy a város önkormányzata által megvalósítandóak vagy a település életét jelentősen meghatározó, más …

Olvass tovább »

Gyümölcsfákat ültettek a sátoraljaújhelyi diákok

Régi magyar őshonos gyümölcsfákat ültettek a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium pedagógusai. A gyümölcs fontos része volt egykor a Kárpát- medencében élő magyarság kultúrájának. Gyakran ez volt az egyetlen élelem, ami őseinket életben tartotta. Az iskolába 15 darab fát hoztak, olyan intézmények pályázhattak, akik valamilyen nevelési-, szociális …

Olvass tovább »

„Határtalanul” programon vettek részt a sátoraljaújhelyi középiskolások

A sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium diákjai a Határtalanul program keretén belül utazhattak el Erdélybe. Ennek célja a kapcsolatok építése a szomszédos országok magyarlakta területeivel. Még 2019-ben indult ez a pályázat, de akkor a pandémia miatt nem valósulhatott meg teljes mértékben. Az iskolából 22 tanuló vett részt a …

Olvass tovább »

A Magyar Nyelv Múzeuma nyári programtervei

A Magyar Nyelv Múzeuma a 2022-es év nyári szezonjában is sokrétű programokkal várja az érdeklődő közönséget. Múzeumok Éjszakája, Varázskert és sok már ismert, hagyományos program mellett lesz új kiállítás is a múzeumban, úgy, mint előadások, interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások, de nagy rendezvények helyszíne, vagy részhelyszíne is lesz az intézmény. Ilyen lesz …

Olvass tovább »

Az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola sikere a Tiszta Zemplénért akcióban

A sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola 50 diákja szedett szemetet a „Tiszta Zemplénért” akció keretében. Két csapatban, összesen ezren gyűjtöttek illegális hulladékot. Ennek során az intézmény egyik csapata második helyezést ért el az általános iskolák felső tagozatos tanulói között.

Olvass tovább »

Beszélgetés a magyar stadionálmokról a Kazinczy Ferenc Múzeumban

1953-ban épült föl fél évszázados tervezés után a Népstadion, a mai Puskás Aréna elődje. Erről az izgalmas történetről és a millenniumi sporteseményekről beszélgettek a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban a „Harmadik félidő bisztró” elnevezésű beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmán a meghívott szakértők a házigazdával, Ringer István múzeumigazgatóval.

Olvass tovább »