Index / Sárospatak (oldal 80)

Sárospatak

Alapítványi bál a Vay Miklós Református Szakképző Iskolában

Jótékonysági alapítványi bált tartott a hétvégén a sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola. A hátrányos helyzetű diákok oktatási és tartózkodási körülmények feltételeinek javítása lesz az idei báli bevételnek a felhasználási területe. Az igazgató elmondta, az ételek készítésétől a szórakoztató programokig bezárólag vállaltak feladatot diák és tanárok egyaránt.

Olvass tovább »

Vadászbált tartott a Zempléni Hubertus Vadásztársaság

Új pártoló tagot és számos régi ismerőst köszöntöttek a Zempléni Hubertus Vadásztársaság báli ünnepségén. A több mint ötezer hektáron vadászó, vadgazdálkodó szervezet vezetősége beszámolt eddigi szezonban elért eredményeikről és a következő hónapok feladatairól is, melyek között a legfontosabb a földterületi bérleti szerződések újratárgyalása lesz. Elhangzott, továbbra is azt remélik, hogy …

Olvass tovább »

Kultúrházak éjjel-nappal Sárospatakon

Idén országszerte február 5-e és 7-e között rendezték meg a „Kultúrházak éjjel-nappal” elnevezésű programsorozatot. Sárospatakon, a Művelődés Háza és Könyvtára a Bodrog Néptáncegyüttes közreműködésével engedett bepillantást a kulisszák mögé. Az érdeklődők megismerkedhettek azzal, hogy az együttes miként tartja próbáit, amelyeknek eredményét nem csak egy-egy városi eseményen tekinthetik meg, hanem több …

Olvass tovább »

Gyalogost ütöttek el Sárospatakon

Vélhetően csak könnyebb sérülései vannak, annak a nőnek, akit közlekedési baleset ért Sárospatak belvárosában. A kijelölt gyalogátkelőhelytől néhány méterre ütötte el a nőt egy autó. A sérüléseit elsődlegesen a helyi mentők látták el, majd kórházba vitték.

Olvass tovább »

Üdvözli a sárospataki borászképzés indítását a Hegyközség elnöke

Üdvözli a sárospataki borászképzés indítását a Hegyközség elnöke. Mint ismert szeptemberben indul az első kétéves felsőfokú szőlész-borászképzés a Comenius Karon. A szak elindításán hosszú évek óta dolgoznak, azt reméli a Hegyközség elnöke, hogy jó arányú elméleti és gyakorlati oktatással kimagasló tudású szakembereket fognak majd képezni Sárospatakon.

Olvass tovább »

Farsangi mulatság az ÁVG-ben

1994 óta elmaradhatatlan eseménye a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumnak az a farsangi mulatság, amely a jelmezes beöltözésen túl más elképzelések mentén zajlik. Az oktatási intézményben azon túl, hogy az utolsó év előtt járó osztályok színes műsorral szórakoztatják diáktársaikat és tanáraikat, megjelenik színvonalas produkció is.

Olvass tovább »

Pályázati lehetőségekről tartottak tájékoztatót Sárospatakon

A térségben működő vállalkozások képviselői kaptak tájékoztatást Sárospatakon a Vidékfejlesztési Program és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt pályázati lehetőségekről. A jelenlévők elsősorban arra kaptak választ, hogy a Borsod–Abaúj–Zemplén megyében tevékenykedő vállalkozások a Széchenyi 2020 keretprogrammal és energetikai fejlesztésekkel kapcsolatosan mi mindenre pályázhatnak majd az elkövetkezendő időszakban.

Olvass tovább »

Új szakok is indulnak a Comenius Karon

5 napja maradt a felsőoktatási jelentkezések véglegesítésére az érdeklődőknek. Sárospatakon a tanító, óvodapedagógus valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakok túl több felsőfokú szakképzést is indítanak. A turizmus-vendéglátás, programozói vagy éppen televízió műsor készítő szakok mellett ősztől már szőlész-borász képzés is indul Sárospatakon. A felvételizőknek az is újdonság, hogy sikeres felvételi esetén …

Olvass tovább »

Költségvetési ciklushatár – Dr. Hörcsik Richárd tartott sajtótájékoztatót a választókerület uniós eredményeiről

Költségvetési ciklushatár címmel tartott sajtótájékoztatót Dr. Hörcsik Richárd az 5. számú választókerület országgyűlési képviselője. Ennek kapcsán a politikus kiemelte, hogy a 2007-2013-as költségvetési időszakban hazánk volt az egyetlen olyan európai uniós tagország, amely a kiírt pályázatoknak köszönhetően, teljes mértékben felhasználta és lehívta a rendelkezésére álló támogatási összeget.

Olvass tovább »

142 ezer látogató járt tavaly a Rákóczi Múzeumban

142 ezer látogató kereste fel 2015-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumát. Az állandó és időszaki kiállításokra valamint a színes kulturális programokra valamennyi korosztály kíváncsi volt. Dr. Tamás Edit igazgató elmondta, hogy tavaly is a látogatói létszám közel 70%át a felnőttek tették ki, de szép számmal keresték fel a kulturális …

Olvass tovább »