Index / Sárospatak (oldal 2)

Sárospatak

Befejeződött a sárospataki görögkatolikus parókia felújítása

Befejeződött a sárospataki görögkatolikus parókia felújítása Sárospatakon. Pál Miklós parókus híradónknak elmondta, néhány hónap leforgása alatt, mintegy 60 millió forintból kívül-belül megújult a Szent József utcán található épület. Ez egyben megerősíti a helyi közösséget is, tette hozzá, hiszen így még közelebb lehetnek a hívekhez és a templomhoz egyaránt.

Olvass tovább »

Comenius Campus: a záróvizsgák menetéről adott tájékoztatást az igazgató

Az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Campusán is folyamatosan készülnek azok a diplomák, amelyek eddig a nyelvvizsga hiányában a felsőoktatási intézményben ragadtak-mondta a főigazgató. Dr. Kelemen Judit hozzáette, hogy közel 140 olyan hallgató van most, akiket ez érint. A Campus most csak a 2013. június 1-jei fenntartó váltás után itt végzett …

Olvass tovább »

Négy évtized után újra felnőtt bajnokságban a sárospataki női kézilabdások

A kényszerű szünet a sportéletben is érezteti hatását. Edzés, bajnokság, levezetés- ezekben sem lehet részük a sárospataki női kézilabdásoknak sem. Ez azért is rosszul érinti őket, mert negyven év után kerültek be ismét a megyei felnőtt bajnokságba, ahol szépen meneteltek előre. A koronavírus járvány miatt azonban már a teljes bajnoki …

Olvass tovább »

Jó ütemben halad a sárospataki iskolakert felújítása: várhatóan szeptember elejére el is készül

A Magyar Kormány célzott támogatásból valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület közös támogatásának köszönhetően újul meg szinte teljes egészében a sárospataki iskolakert. A teljes keretösszeg mintegy 3 milliárd forint, amelyből az iskolakert mellett már felújították a kollégiumi étkezdét, folyamatban van a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeihez tartozó múzeum teljes felújítása, és …

Olvass tovább »

Előkészítő-ellető istállót épít a Geo Milk Kft., az állatjólét érdekében

Úgynevezett előkészítő-ellető istállót épít a Geo-Milk Kft. Ez elsősorban azért fontos, mert így nyugodtabb környezetet tudnak teremteni a vemhes teheneknek valamint az újszülött borjak ellátása is hatékonyabb és korszerűbb lesz, mondta az ügyvezető. Leskó Magdolna hozzátette, hogy ez a közel 330 millió forintos fejlesztés saját forrásból valósul meg és azért …

Olvass tovább »

A gyorshajtókat szűri a Sárospataki Rendőrkapitányság

Az elkövetkezendő időszakban fokozott közúti ellenőrzésekre kell számítani a Sárospataki Rendőrkapitányság illetékességi területén, ugyanis az elmúlt időszakban megnőtt azoknak az eseteknek a száma, amelyek személyi sérüléssel jártak és amelyeknek oka elsősorban a gyorshajtás volt. A közúton közlekedőknek arra is számolniuk kell, hogy a három, a sátoraljaújhelyi, a sárospataki és a …

Olvass tovább »

A Rendőrség Napja alkalmából Szent György érdemjelet vehetett át Kocsis Péter r. főtörzszászlós

Eredményes szolgálati tevékenysége elismeréséül, a rendőrség napja alkalmából Szent György érdemjelet vehetett át Kocsis Péter rendőr főtörzszászlós. A Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársa híradónknak elmondta, két évtizede szolgál a rendőrség kötelékében, tudatosan készült erre a hivatásra. Emberileg és szakmailag is elismerés volt számára az érdemjel.

Olvass tovább »

Online felületen jelentkezik a Sárospataki Füzetek

A jelenlegi járvány helyzetben sokan használják ki az internetes felület adta lehetőségeket, főként azért, mert a kijárási korlátozás kapcsán bizony megszűntek a közösségi találkozások lehetőségei. Ennek nyomán az olyan érdeklődési körök, mint az olvasás is nagyobb népszerűségnek örvend most a digitális térben is. Ennek nyomán a Sárospataki Füzetek is legutóbb …

Olvass tovább »