Index / zemplentv (oldal 81)

zemplentv

Újjáalakul a közbiztonsági munkacsoport Sátoraljaújhelyen

Újjáalakul a közbiztonsági munkacsoport Sátoraljaújhelyen. A város önkormányzatának égisze alatt tevékenykedő szakmai grémium feladata, hogy hatékonyabbá tegye a párbeszédet a városban élők, a rendvédelmi szervek, a szakhatóságok, az önkormányzat valamint a területi képviselők között annak érdekében, hogy a jogkövető és a közösségi együttélést szolgáló szabályokat jobban betartsák azok, akik erről …

Olvass tovább »

Megrendezték az I. Cigány Ételfőző Versenyt Sátoraljaújhelyen

Megrendezték az I. Sátoraljaújhelyi Cigány Ételfőző Versenyt. Ennek az eseménynek a „Csendőrkert” adott otthont, így a főzés mellett színes programokkal is készültek a szervezők. A gyerekprogramok között arcfestésen, vetélkedőkön vehettek részt a legkisebbek. A színpadi műsor alkalmával pedig többek között a Romano Suno tánccsoportot és a Robi duo-t láthatták az …

Olvass tovább »

Záróhangversenyt adtak a VII. Füzéri Csendes Fuvolás Napok találkozó résztvevői

A széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma adott helyt a VII. Füzéri Csendes Fuvolás Napok záróhangversenyének. A találkozó célja, hogy egy héten át tudjanak együtt zenélni és tapasztalatokat gyűjteni, melyhez a művészek szerint kiváló helyszínt biztosít a zempléni táj. A záróeseményen három fuvolaművész szólaltatta meg különböző korok dallamait a hangszereken.

Olvass tovább »

Falunapra várta az érdeklődőket Karcsa község önkormányzata

29. alkalommal rendezte meg az év legnagyobb közösségi eseményét Karcsa község Önkormányzata. Nyár végén a falunap keretében adnak lehetőséget arra, hogy az itt élők élményekkel teli órákat töltsenek el baráti társaságban. Idén is a bodrogközi települések is képviseltették magukat az egész napos programsorozaton valamint testvértelepülések, a kisvárdai, a komlóskai ukrán …

Olvass tovább »

Egy kis éji zene címmel a „zene lelke” szólalt meg Sátoraljaújhelyen a Zempléni Fesztivál keretében

Egy kis éji zene – címmel a „zene lelke” szólalt meg Sátoraljaújhelyen a Zempléni Fesztivál keretében. Az Anima Musicae (ejtsd: muzici) Kamarazenekar Csordás Klára énekművész közreműködésével egy szerenád hangulatú, könnyed nyár esti koncertműsorral szórakoztatta a komolyzene kedvelőit. Ebben az esztendőben az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz és a zenekar tagjaihoz …

Olvass tovább »

Idén is dübörgött a rock a Hegyalján

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a kétnapos Wild East Rock Fesztivált, az egykori Hegyalja Fesztiváloknak is otthont adó rakamazi kempingben. A két napos rendezvény motoros találkozóval karöltve nagykoncertekkel, versenyekkel és egyéb fesztiválprogramokkal csalogatta a kikapcsolódásra vágyókat, akik az ország több pontjáról érkeztek a hétvégét Hegyalján tölteni.

Olvass tovább »

Megkezdődött az egyetemisták tábora Sátoraljaújhelyen: az Országgyűlés elnöke is vendégelőadó volt

A Rákóczi Szövetség egyetemista tábora 1989 óta minden augusztus végén lehetőséget teremt arra, hogy a magyar fiatalok közéleti, tudományos és gazdasági előadások során együtt gondolkozzanak a magyarság és Közép-Európa helyzetéről és jövőjéről. Ezen a héten őket látja vendégül a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor. Az egy hetes programsorozat vendége volt Kövér László, …

Olvass tovább »

Kávéuzsonnára várták a Zempléni Fesztivál keretein belül az érdeklődőket Sátoraljaújhelyen

A nagy hagyományokra visszatekintő „Kávéuzsonnára” várták az érdeklődőket a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ pódiumtermébe. A Zempléni Fesztivál programsorozata minden éven lehetőséget kínál az érdeklődőknek a minőségi kulturális szórakozásra. Az ebbe a programsorozatba illeszkedő, sátoraljaújhelyi első eseményen a Tritonus Guitar Trio adott színvonalas műsort. A koncerten olyan átiratokat is megszólaltattak …

Olvass tovább »

Elindult a „Keri tábor” Sátoraljaújhelyen

Elindult az egyhetes „Keri tábor” a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban. Ennek célja, hogy az általános iskolás diákok betekintést nyerhessenek a középiskola oktatási programjába, így ez segítség lehet majd a tovább tanulás szempontjából. A tábor idén is sikeresen indult, hiszen évről évre egyre több gyermek jelentkezik.

Olvass tovább »