Index / zemplentv (oldal 782)

zemplentv

3 milliárd forintból újulnak meg utak Zemplénben

3 milliárd forint értékben több forgalmas és mára már igencsak rossz állapotú útszakasz felújítása kezdődhet el az idei évben – jelentette be dr. Hörcsik Richárd. Megújul az út Sárospatak – Páterhomok, Sárospatak – Vámosújfalu között, Tolcsva és Erdőhorváti szakaszon, valamint több abaúji település elérhetősége is javul majd az év során.

Olvass tovább »

Vérüket adták a rendőrök

Vérüket adták a rendőrök. Ám most nem bevetés közben, hanem önkéntes véradáson. A Megyei Vöröskereszt Sátoraljaújhelyi és Sárospataki Kistérségi Szervezete évente szervez véradást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon. Az egyenruhások mellett a kapitányság civil munkatársai is csatlakoztak az akcióhoz.

Olvass tovább »

Folyamatosan zajlik a kidobott fenyőfák elszállítása Sárospatakon

A feleslegessé vált, leszedett karácsonyfákat a hulladékgyűjtő edényzetek mellé kérik kihelyezni Sárospatakon. Az önkormányzat közleménye szerint a szokásos hulladékszállítási járatnapokon szállítja el a kidobott fenyőket a ZHK. A 1,5 m-nél nagyobbakat lehetőség szerint kettévágni kérik, hogy kezelhetőbb legyen. Sárospatakon több ezer fenyőre számítanak.

Olvass tovább »

Már igényelhető az elektronikus személyi igazolvány

Országosan már több ezren igényeltek elektronikus személyazonosító. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, valamint az a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. A Sárospataki Járási Hivatalnál eddig mintegy 100 darab kérelmet dolgoztak fel, az ügyintézés néhány percet vesz igénybe. Az új okmány felhasználóbarát és biztonságos, és lehetőséget …

Olvass tovább »

Utánvéttel biztonságosabb

Ahogyan növekszik az internetes kereskedelem forgalma, úgy lesz egyre több a becsapott, megkárosított ember. Nagy értékű cikk esetében ezért az utánvétes vásárlást ajánlják a rendőrök, illetve azt, hogy ellenőrzött helyről vásároljanak az emberek. Ám, ha mégis csalóval találkozik a vevő, a posta és a rendőrség között megkötött együttműködési megállapodás alapján …

Olvass tovább »

A minisztériumhoz fordulnak a vállalkozókat érintő dupla szemétdíjak miatt

Sátoraljaújhely önkormányzata levélben fordul a minisztériumhoz a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. vállalkozásokra kiszabott hulladékszállítási díjak felülvizsgálata érdekében. Ahogy híradónkban többször szóltunk róla a ZHK azokat a vállalkozókat is kötelezi a szemétszállítási díj megfizetésére, akiknek székhelye saját lakásukra van bejegyezve, így egyszer már megfizették az elszállítás díját. Az önkormányzat azt …

Olvass tovább »

Nyílt nap a Comenius Karon

Nyílt napot rendezett az egri Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara. Az érdeklődők ennek keretében megismerkedhettek a felsőoktatási intézményben zajló képzéssel. Ennek megfelelően nem csak a már nagy hagyományokkal rendelkező óvoda-és pedagógus szak mutatkozott be, hanem valamennyi, újként induló képzés is. Az érettségi előtt álló fiatalok nem csak helyből, hanem a …

Olvass tovább »