Index / zemplentv (oldal 1113)

zemplentv

Rendet vágnak a bűnözők közt

A megyébe érkezett rendőri erősítéseknek köszönhetően jelentős mértékben csökkent a jogsértések száma és növekedett az elfogás – jelentette be dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a dr. Vereckei Csaba megyei rendőr főkapitánnyal tartott sajtótájékoztatón.

Olvass tovább »

Bűnmegelőzési javaslatról tárgyalt a sárospataki Humán Bizottság

Többek között a bűnmegelőzéssel kapcsolatos javaslatot tárgyalta a Humán Bizottság Sárospatakon a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A koncepciónak a bűnmegelőzés erősítése a célja, melynek megvalósításában a város több intézménye és szervezete is részt vesz. Saláta László kiemelte Sárospatak 2014. évi költségvetési koncepciójáról szóló javaslat megtárgyalását is.

Olvass tovább »

Kazinczy és anyanyelvünk

Kazinczy és anyanyelvünk címmel rendezett háziversenyt a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc általános iskola. A oktatási intézmény több napos rendezvénysorozattal ünnepelte a névadó születésnapját. A rendezvénysorozatnak volt az egyik eleme ez a megmérettetés. A diákok csapatokban adtak számot a nyelvújítóról és anyanyelvünkről megszerzett tudásokról.

Olvass tovább »

A Rákócziak Erdély történetében

A Rákóczi kultusz bemutatása, a történelmi ismeretek továbbadása és a legújabb kutatási eredmények publikálása is feladata a sárospataki Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának. Ennek részeként 1993 óta rendeznek tudományos konferenciát. Ezúttal a fő téma a Rákócziak Erdélyi jelenléte, szerepe volt.

Olvass tovább »

Ikonkiállítás a Lavotta Házban

A hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ és a Bodrogolasziban működő Szent Ötvened Ikonfestő Műhely alkotóinak képeiből nyílt kiállítás a sátoraljaújhelyi Lavotta Házban. A kiállítást az újhelyi görög katolikus egyházközség szervezte. A tárlaton fára festett ikonokat, zománcikonokat, seccokat, rézkarcokat láthatnak az érdeklődők december 20-ig.

Olvass tovább »

Hiába panaszkodnak a multik, folytatódik a rezsicsökkentés

November 1-jétől folytatódik a lakossági rezsicsökkentés, egymillió forinthiteles jól járt a jegybanki alapkamat csökkentésével. A drasztikusan megnövekedett banki költségek mérséklését szolgáló ingyenes készpénzfelvételt szabályozó javaslat már az Országgyűlés előtt van- összegezte a költségcsökkentő intézkedéseket dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő.

Olvass tovább »

A Magyar Fes­té­szet Napja Sárospatakon

Idén tizen­ket­te­dik alka­lom­mal ren­de­zték meg a Magyar Fes­té­szet Nap­ját októ­ber 18-án országszerte Szent Lukács, a festők védő­szent­jé­nek ünne­pén. Sárospatak is csatlakozott a rendezvényhez, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a modern magyar képzőművészet iránt. A Képtárban nagyon sok gyerek vett részt az interaktív eseményeken.

Olvass tovább »

1956-os megemlékezés Sárospatakon

A református temetőben álló hősi emlékműnél kezdődött az ’56-os megemlékezés Sárospatakon, ahol Dr. Fodor Ferenc református lelkész mondott emlékbeszédet, ezután koszorúzással tisztelegtek az ’56-os hősök emléke előtt. Ezt követően az Iskolakertben lévő emlékoszlopnál folytatódott az ünnepség. Itt Bogyay Elemér, a Magyarok Világszövetsége kanadai elnöke mondta el gondolatait. A megemlékezésen neves …

Olvass tovább »

Az 1956-os forradalomra emlékeztek Szerencsen

Szerencsen is koszorúzási ünnepséggel kezdődött a megemlékezés. A Kossuth téri 1956-os emlékoszlopnál mondott beszédében Koncz Ferenc polgármester hangsúlyozta: ’56-ot sokan el akarták felejteni, el akarták rejteni az új generációk elől, de az igazságot semmilyen évtizedeken át sulykolt, burkolt, vagy erőszakos módon nem tudták megmásítani.

Olvass tovább »

Az 1956-os eseményekre emlékeztek Sátoraljaújhelyen

Október 23-a az 1956-os forradalom és a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának napja. Ezen a napon Sátoraljaújhelyen is megemlékezést tartottak. Az ’56-os emlékjelnél a város polgármestere mondott beszédet. Szamosvölgyi Péter kiemelte, hogy a forradalom nem csak a fiataloké, a fővárosé és a munkásoké volt hanem Sátoraljaújhelyé is.

Olvass tovább »