Index / zemplentv (oldal 108)

zemplentv

Újabb ellenőrzések az utakon: buszokat és teherautókat ellenőriztek

Ezen a héten újabb ellenőrzések várhatóak az utakon. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai, ahogy már többször beszámoltunk róla, folyamatosan jelen vannak az utakon. Május 8-a és 14-e között, azaz ezen a héten egy nemzetközi akció keretén belül ellenőrzik a buszokat és a teherautókat. Sáfrányos György r.alezredes stábunknak elmondta, hogy ennek során …

Olvass tovább »

Matematikával folytatódott az érettségi

Országszerte, így Sátoraljaújhelyen is a matematika érettségivel folytatódott az érettségi. Általában a tanulók ettől félnek a legjobban. A teljes feladatsor két részből állt, összesen 180 perc állt rendelkezésükre. Az első részt 45, a másodikat pedig 135 perc alatt kellett teljesíteniük. A matematika érettségin számos segédeszközt használhattak a diákok, függvénytáblát és …

Olvass tovább »

Idén is csengőbúcsú keretében búcsúztak a sárospataki refis diákok

A sárospataki középiskolákból is elballagtak a végzős diákok. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának fiataljai ezt egy csengőbúcsúnak nevezett ünnepség keretében tették meg. Ennek során csengőzúgás keretében vonulnak ki az iskolaépületből és mennek át a református templomba, ahol istentiszteletet követően tartják meg az ünnepséget. Azután pedig még az iskolakert és az …

Olvass tovább »

Elfogadta a Békepárti nyilatkozat megerősítését célzó határozatát a képviselő-testület

8 igen mellett elfogadta Sátoraljaújhely Város Képviselő-testülete azt a határozatot, amellyel a város is csatlakozott azon önkormányzatok közé, amelyek megerősítik az Országgyűlésben április elején elfogadott Békepárti nyilatkozatot. Akkor a Fidesz-KDNP közösen nyújtott be több pontból álló javaslatát, az orosz-ukrán háború kitörésének első évfordulóján. Ez a dokumentum tartalmában elítéli Oroszország katonai …

Olvass tovább »

A Sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon 50 végzőse ballagott el idén

A Sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon 50 végzőse is közelebb került egy lépéssel a nagybetűs élethez, hiszen elballagtak. Az intézmény reméli, hogy a református szellemiség meg tudott érinteni minél több fiatalt, hogy kapaszkodókat tudjanak találni az Istenbe vetett hitükön keresztül az életük során.

Olvass tovább »

Elballagtak a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium végzős tanulói

Ebben az esztendőben is több száz fiatal búcsúzott el Sátoraljaújhelyen középiskolájától, tanulmányait befejezvén. Hagyomány már, hogy a fiatalok előbb saját oktatási intézményük falait járják körbe, majd pedig az úgynevezett központi ballagáson vesznek részt, ahol a város önkormányzata nevében is elköszönnek tőlük. A Sátoraljaújhelyen található négy középiskolából 15 osztály mintegy 207 …

Olvass tovább »

Megkezdődött az érettségi: a sátoraljaújhelyi diákok is számot adnak tudásukról

Az ünneplés után pedig ma reggel jöhetett az egyik legfontosabb megmérettetés a fiatalok számára. Országosan középszinten több mint 72 000, emelt szinten pedig 1771 tanuló vett részt az idei magyar érettségin. A reggel 9 órakor kezdődő megmérettetésen négy óra állt rendelkezésükre a szövegértési és szövegalkotási, valamint műelemző feladatok megoldására. Sátoraljaújhelyen …

Olvass tovább »

Elballagtak a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola

A Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból pedig több mint ötven diák ballagott el. Papp Zoltán az intézmény igazgatója elmondta, hogy összesen öt osztálytól búcsúzott az iskola, mindenki jól teljesített az elmúlt évek alatt, hiszen több külföldi tanulmányi utazáson és versenyen vettek részt.

Olvass tovább »