Index / zemplentv (oldal 1001)

zemplentv

Csajka Imre emlékkiállítás nyílt Sárospatakon

Az egykori pataki diákra és tanárra emlékeztek az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Karán. dr. Csajka Imre munkássága előtt emlékkiállítással tisztelegtek a pályatársak. Elhangzott, a városi sportélet kutatója egyben generálója is volt a tanár úr, aki még a doktori disszertációját is Sárospatak sportéletéből írta.

Olvass tovább »

Kovácsvágáson rendezik a Zempléni Településszövetség napját

20 éves a Zempléni Településszövetség. A jubileumi közgyűlést és a településszövetség napjának rendezési jogát Kovácsvágás település kapta meg. A hegyközi falu több hónapja szervezi a két napos eseményt, amelyet számos színes programmal egészített ki. Így civil fórumot szerveznek, lesz pálinka és csülökfőző verseny, ízek fesztiválja, barátságos mérkőzést játszanak a Parlamenti …

Olvass tovább »

Tanévzáró ünnepség a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai művészetoktatási intézmények, jó szervezéssel mégis magas színvonalú képzést tudnak nyújtani diákjaiknak – mondta Bálint Béla. A sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola évzáróján elhangzott, egyes tanszakok oktatási személyi feltételek hiánya miatt nehézségekbe ütközött, de gyermekek érdekeit szem előtt tartva szeptembertől minden tanszak esetében teljes lesz az …

Olvass tovább »

Tanévzáró a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskolában

Másfél órás színpadi művel búcsúztatta a 2013/14-es tanévet a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola. Az egyes tánccsoportok egy-egy ország táncát mutatták be, vagyis a 80 nap alatt a Föld körül című ismert darabot dolgozták fel. A program ezáltal eltért az eddigi évzáró műsoroktól, sikerüket a tapsvihar jellemezte. A tanévzárón átadtak a …

Olvass tovább »

Egy millió forint támogatás a sátoraljaújhelyi civil szervezeteknek

Egy millió forint szétosztásáról döntött a sátoraljaújhelyi Oktatási, Civil, Ifjúsági és Sportügyi Bizottság. Az önkormányzat idén újra pályázatot írt ki a helyi szervezeteknek támogatásra, és az első félévben 13 civil közösség kap pénzt programszervezésre. A következő fél évben újra meghirdetik a pályázatot, és szintén egy millió forintot szánnak erre célra.

Olvass tovább »

Magyarországi német népviseletekből nyílt fotókiállítás Sárospatakon

Magyarországi német népviseletek címmel nyílt fotókiállítás a sárospataki Művelődés Házában. Ennek köszönhetően az érdeklődők megismerkedhetnek mindazzal a jellegzetességgel, amelyek a Magyarországon letelepedett németek népi viseletét jellemezte és azt is, hogy az adott tájegység miként befolyásolta a ruhák anyagát, formáját, díszítettségét. A kiállítás részeként egy kulturális programot is megtekinthettek a jelenlévők, …

Olvass tovább »

Tehetségnap a Hétszínvirág Óvodában

Már az óvodában is fejleszteni lehet a tehetséges gyermekeket. A játékos tehetséggondozására nagy hangsúlyt fektet a sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvoda. Az intézmény pedagógiai programjában is szerepel a tehetségszakköri foglalkozás, ahol az 5-7 év közötti gyermekek különböző képességeit fejlesztik. A tehetségműhelyek bemutatkozása volt az elmúlt héten az óvodában, ahol a mese, kézműves, …

Olvass tovább »

Lúdas Matyi a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói előadásban

A sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói, A Művelődés Háza színpadán mutatták be Móricz Zsigmond: Lúdas Matyi régimódi komédiáját. Az iskolai színjátszó kör kezdetben csak saját örömére gyakorolta a darabot, majd úgy döntöttek az intézményi bemutató utáni siker láttán, hogy a nagyközönség elé viszik egyfajta örömjátékként Lúdas Matyi történetét.

Olvass tovább »

Felvidékre látogattak a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói

A magyarországi közoktatási intézményekben 7. évfolyamon tanuló diákok határon túli Románia, Szlovákia, Szerbia vagy Ukrajna magyarlakta területekre irányuló tanulmányi kirándulásra kaphat támogatást, amelyen egy általuk tanult tantárgyhoz kapcsolódó, illetve kulturális tartalmú, esetenként a célországban élő magyar közösség számára haszonnal bíró programot valósítanak meg. A sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola …

Olvass tovább »

Szüreti hagyományok Vámosújfalun

A helyi amatőr fellépők műsora, bábszínházi előadás, és kézműves bemutatók színesítették többek között a Vámosújfalun megrendezett szüreti hagyományok elnevezésű programot. A település vezetője szerint ünnep ez a fesztivál a falu lakói számára, hiszen ritkán nyílik lehetősége az önkormányzatnak hasonló rendezvények lebonyolítására. Ez a program is Karcsa és Cigánd településekkel való …

Olvass tovább »