8.3 milliárd forint költségvetést szántak a sátoraljaújhelyi fejlesztésekre, mondta híradónk kérdésére Wáberer György. A Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program megvalósításával megbízott kormánybiztos emellett azt is elmondta, hogy a teljes régiót érintően 90 projektet koordinálnak. Ezek között lesz olyan, amely már ősszel különböző beruházások elindítását is lehetővé teszi. Zemplén fővárosában, a történelmi belváros műemlék jellegű épületeinek homlokzatmegújítása és turisztikai fejlesztések egyaránt megvalósulnak majd ennek köszönhetően.
Ajánljuk
Az elsősegélynyújtás népszerűsítésében végzett munkáját ismerték el Mészáros Csaba iskolaigazgatónak
A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége elismerő oklevélben részesítette Mészáros Csabát a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református …