Hírek

Filmforgatás a Zemplén TV és a Duna Televízió együttműködésében
Molière A botcsinálta doktor című művét Kazinczy Ferenc fordította magyarra. Ebből a műből készülő tévéfilm forgatási munkálatai befejezéséhez érkeztek. A Zemplén Televízió munkatársai és helybéli szereplők közreműködésével készülő alkotást a Duna Televízió kiváló szakembere, Zsigmond Dezső rendezi. [Tovább...]
A tanév első intézményvezetői megbeszélése Sárospatakon
A tanév első intézményvezetői megbeszélését tartották kedden Sárospatakon. Az eszmecserén az önkormányzat fenntartásában működő intézmények képviselői vettek részt. A tanév kezdetével arról számoltak be az igazgatók, hogy milyen terveket szeretnének megvalósítani rövid és hosszú távon. Emellett a szeptemberi aktualitások is napirendre kerültek. [Tovább...]

Elkezdődött a Végardó Fürdő téliesítése
Megkezdődött Sárospatakon a Végardó Fürdő úszómedencéjének téliesítése. A munkafolyamat közel 10 napot vesz majd igénybe. Ezt követően a már megszokott téli rend szerint használhatják a diákok és a felnőttek a strandot. Oros István igazgató értékelése szerint, vegyes nyári szezon áll mögöttük, a rendkívüli változatos időjárás miatt. [Tovább...]
Megújult a károlyfalvai óvoda épület egy része
Felújították a károlyfalvai óvoda épület egy részét. Az óvoda alapítványa által összegyűjtött jelentős pénzösszeget a vizesblokk és a konyhai részlet átépítésére fordították. A szülők és az óvoda dolgozóinak kezdeményezésére több százezer forint gyűlt össze. Ezt Sátoraljaújhely városellátó szervezete a fizikai munka biztosításával támogatta. [Tovább...]
Ülésezett a Szociális és Egészségügyi, valamint az Oktatási, Közművelődési Bizottság
Sátoraljaújhely város szociális és egészségügyi bizottsága 7, az oktatási közművelődési, civil, ifjúsági és sportügyi bizottság pedig 4 nyílt napirendi ponttal készült a csütörtöki önkormányzati ülésre. A szociális bizottság kiemelt napirendi pontja volt a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj-pályázathoz való csatlakozás, az oktatási bizottságban pedig a leghangsúlyosabb téma a 10 éves városfejlesztési koncepció volt. [Tovább...]
Bolti lopás, két napos elzárással és 25 ezer forint pénzbüntetéssel
Újabb bolti lopás Sátoraljaújhelyen. Négy túró rudi ellopásáért az új, szigorúbb jogszabálynak megfelelően a bírósági ítélet: 2 nap elzárás, és 25 ezer forint pénzbírság. A bíróság minden hasonló esetben gyorsított eljárást alkalmaz. [Tovább...]
Lezárult a Polyán-program
Lezárult az E-Misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület úgynevezett Polyán-programja. Az európai uniós projekt a természet-közeli tájgazdálkodást célozza meg Mikóháza térségében, a Natura 2000-es védettségű hegyi legelőkön. Az elmúlt egy évben az ehhez kapcsolódó kutatásokat végezték el az egyesület szakértői. Ezek eredményeiről számoltak be a szakemberek egy konferencia keretében. [Tovább...]
Ülésezett az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi, valamint az Ügyrendi és Kisebbségi Bizottság
A csütörtöki önkormányzati ülést előkészítendő tanácskozott az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi, valamint az Ügyrendi és Kisebbségi Bizottság. A tárgyalt napirendi pontok között kiemelten szerepelt Sátoraljaújhely városfejlesztési koncepciójára beérkezett javaslatok összegzése. [Tovább...]
Több ezer ajánló szelvényt gyűjtött össze a Fidesz Sárospataki Szervezete
A Fidesz sárospataki szervezete még a múlt héten leadta a polgármester és képviselő jelöltjeik indításához szükséges ajánlószelvényeket. Aros János elnök elmondta, várakozáson felüli számban kaptak kopogtató cédulákat. Így Sárospatak valamennyi választókörzetében indítanak egyéni képviselő jelöltet. A Fidesz KDNP polgármester jelöltje pedig Aros János, fogalmazott a Fidesz 10. sz. választókerületének kampányfőnöke. [Tovább...]
Több mint félezren vettek részt a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön szakmai napján
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön az idén több mint félezer érdeklődőt látott vendégül „szakmai napja” keretében. A városligetben közel 50 program várta a büntetés-végrehajtási intézet dolgozóit, családtagjaikat és a meghívott vendégeket. Rózsahegyi Tamás bv.alezredes, intézetparancsnok híradónknak elmondta: az elmúlt hónapok eseményei miatt idén még fontosabb volt, hogy dolgozóik pihenni tudjanak. [Tovább...]
A Miskolci Egyetem rektora is részt vett a hétvégi sárospataki főiskolai tanévnyitón
153. tanévét kezdte meg a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai kara. Ezúttal mintegy 170 elsős hallgató lépett le a pataki diákok sorában. Az ünnepséget rendhagyó módon az Árvay József Gyakorló általános iskola aulájában tartották meg. Itt köszöntötték a több mint fél évszázada végzett pedagógusokat is, köszöntőt pedig Dr. Patkó Gyula a Miskolci Egyetem rektora tartotta, a sárospataki dékán pedig a tanév legfontosabb feladatait megemlített az ünnepségen. [Tovább...]

I. Mazsorett Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Első alkalommal rendeztek Sátoraljaújhelyen mazsorett fesztivált Ujjné Schneider Hedvig szervezésében. A hétvégi eseményt a Kossuth Lajos művelődési Központ támogatta. A fesztiválon 4 település 8 csoportja vett részt. A rendezvény keretén belül megválasztották a fesztivál szépét is. [Tovább...]
Nagyobb figyelmet kérnek az autósoktól a sárospataki rendőrök
A Sárospataki Rendőrkapitányság fokozott figyelmet kér a belvárosban közlekedőktől, főként az autósoktól. Ennek oka az, hogy az általános iskola felújítása miatt több épületben tanulnak a gyerekek. Az oktatási központ és az Esze Tamás úti épület környékén még inkább vigyázni kell a diákokra, fogalmazott a közlekedésrendészeti osztály vezetője. [Tovább...]
Közel 20 millió forinttól felújították a ricsei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola konyháját
Közel 20 millió forintos hazai támogatásból újították fel a ricsei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény konyháját. A beruházásnak köszönhetően európai szintű körülmények között főznek ezután közel 350 gyermek, felnőtt és idős részére. [Tovább...]
















