Az igazi őszi idő és az óraátállítás után a Sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark is készül az újabb téli időszakra. Ahogy már megszokhatták az oda látogató vendégek, nyáron hosszabb ideig üzemelnek a létesítmény élményelemei, azonban november elsejétől ez megváltozott, hiszen hamarabb sötétedik. A Zemplén Kalandpark igazgatója elmondta, hogy hétfőtől péntekig reggel 9 órától délután 16 óráig tartanak majd nyitva, valamint kiemelte azt is, hogy látogatottságban igazán jó nyarat zárhatnak.
Ajánljuk
Időskorúakat tanítanak internethasználatra középiskolások a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban
A „Netrevalók” elnevezésű program a generációk közötti személyes kapcsolatra épít. Ennek keretében a fővárosiak mellett …