13 év után búcsúzik Borsod-Abaúj-Zemplén megyétől dr. Vereckei Csaba, megyei rendőrfőkapitány. Televíziónknak elmondta, Zala megyében folytatja munkáját. Hozzátette, hogy kettős érzéssel fejezi be itt tevékenységét. Egyrészt büszke azokra a szakmai eredményekre, amelyeket kollégáival közösen elértek és véleménye szerint minden szempontból is egy nagyon jó csapatot hagy itt. Ezzel együtt azonban az új kihívások is fontosak számára, amelyek majd Zala megye rendőrfőkapitányként várnak rá.
Ajánljuk
Az elsősegélynyújtás népszerűsítésében végzett munkáját ismerték el Mészáros Csaba iskolaigazgatónak
A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége elismerő oklevélben részesítette Mészáros Csabát a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református …